Helló!
Először is mosolygós napot Nektek, most csak röviden jelentkezem összefoglalva az elmúlt pár napot vagyis inkább kiragadva a lényeget és persze "a gondolataim az életről" rész sem maradhat el. Legalábbis így ültem most le a laptop elé, aztán meglátom mi lesz belőle, mert ha egyszer elkezdek írni - még az is lehet, hogy hosszú lesz -....
Mostanában egy kicsit "bezárkóztam a világomba", úgy értem inkább elvagyok a gondolataimmal, sok mindent helyre kell tennem magamban, igen-igen, még mindig itt tartok. Nem tudom a külvilágnak ebből mennyi tűnt fel. De most jól esik így lenni - zene, film, olvasás, forró tea, meleg pulcsi -, megnyugtat. Az ősz vége, tél eleje alapból ilyen időszak - meg az egész tél ilyen picit -. De minden oké, jól vagyok, élvezem a pillanatokat. 
Tegnap kaptam vért, előtte éjszaka nem aludtam semmit, vagyis így visszagondolva hajnal tájban vannak kiesések, ami maximum 1-2 órát jelent összefüggéstelenül. Valamiért ideges voltam, nem a vér miatt, az nem szokásom, sőt...örülök, hogy jobban vagyok utána. Tehát megfelelően fáradt voltam, így Laciban el is aludtam egy kis időre, ami nagyon jól esett. Főleg, hogy nem hiszitek el, én sem teljesen, de Paullal álmodtam - eljött Magyarországra hozzám, hááá, vannak álmok, no comment -. Margóóó, kár, hogy felébresztettél, nya, de nem baj.
Laciban egy bácsi,- 70 éves lesz, mondjuk fura bácsizni, mert olyan életerő sugárzott belőle, mintha csak egy laza haverom látnám - mesélt nekem az életéről. Általában utálom, ha bárki élettörténettel jön elő Laciban, mert lehúz, mert negatív és mert nem érdekel más baja. Ez akármilyen önzőnek is hat, nincs hangulatom más nyavalyájához, más esetben még meghallgatom, de Laciban, mikor én sem vagyok a toppon, akkor köszönöm, nem. Akad azért persze egy-két kivétel, akik valóban érdekelnek, de az nyilván más helyzet, hiszen velük szoktam beszélgetni, fontosak lettek számomra.
A bácsinak már a kisugárzása is tényleg fiatalos volt és mikor valahogy elkezdett mesélni meg sem fordult a fejemben, hogy "jajjj már megint valami nyafi jön". Motorbalesetben elvesztette a lábát, konkrétan levágta egy autó motorházteteje, de ő magánál volt végig és az övével szorította el az artériát, hogy ne vérezzen el - a feleségét is felhívta telefonon, hogy mi történt -, kemény. De nem viselte meg, motorozik tovább, megoldotta, hogy megtehesse. Majd vastagbél rákja lett, sztómája van, amit szeretne, ha újabb műtéttel zárnának, mert egy kicsit azért ez zavarja - nem tud nyáron ugrálni a strandon a medencébe, ez a legfőbb tényező -. De egyelőre nem műthető, mert kevés a thrombocytája, ugyanis kiderült, hogy vérrákja is van. De azt mondta, hogy nem baj, mert nem érez belőle semmit, néha kap egy kis vért meg thrombocytát és ennyi. Jaaa, mondom végül is, tényleg semmi jelentősége, csak egy kis rák. Nemrég volt Norvégiában, megnézték a sarki fényt. Fantasztikus átéléssel mesélt az élményeiről és, hogy ő mennyire jól élt eddig is és, ha vége lenne is ő nem bán semmit, boldog élete volt/van, kihozta belőle a maximumot és persze teszi ezt továbbra is állandó jelleggel. Olyan jó volt őt hallgatni, szívesen beszélgetnék vele többet. Szeretem a vidám embereket, akik ilyen kis pozitívak és mindig mosolyognak. Vannak Laciban többen, akik így állnak hozzá az élethez (pl. azt is bírom, ahogy Endre mindig mosolyog, komolyan feldobja az ember napját) és nincs betegségtudatuk. Élmény velük beszélgetni. Megfigyelhető azért, hogy mely réteg vélekedik így. Sikeresek, ami nem véletlen, másképp is nőttek fel valószínűleg, gyerekkorukban nem azt hallották, hogy "nem engedhetjük meg magunknak", "nem vagy rá képes", "majd máskor" - amiből aztán nem lesz semmi - halogatás -...ezek szokássá válnak sajnos...sokat számít, hogy mit mondasz a gyerekeknek, ők mindent elhisznek neked és másnak is. Aztán lehet nehéz gyerekkoruk volt, bármi előfordulhat, akkor pedig rájöttek maguktól, hogy mi a helyes út a boldog élethez. Laczkóról ennyit.
Hm...Jah, igen, volt ez a hosszú hétvégének nevezett 4 nap, klassz volt, csináltunk tököket, mert el kell ijeszteni a gonosz manókat. Ugyebár. De persze inkább mókás szórakozást nyújtott és közös élményt, emlékeket. Azokat pedig gyűjtöm, tényleg, legyen az bármi. Nos, szerintem fenomenálisan sikerültek, főleg az enyém. Szerinted melyiket készítettem én? Jöhet kommentben a helyes válasz, azt nem mondom, hogy kapsz érte ajándékot, de őőőő, majd gratulálok, hehe. Vigyázz, becsapós!
Mi történt még? Az utóbbi 1-2 hétben nem igazán tudtam edzeni a gyengeség miatt, de ezen a mai naptól változtattam, mert újra van energiám - Köszönöm a vért! Adj vért! -. Fantasztikus érzés újra mozogni, nagyon hiányzott. Kicsit bánt ugyan, hogy volt egy nagyobb kiesés, de előre kell nézni nem hátra. Így megy ez, néha szükségem van egy kis vérre, hogy utána tudjak haladni a célom felé, aztán megy ez majd vér nélkül is, mármint elég lesz a saját vérem, úgy értem.
Más.
Angol szavakat is tanulom, egész jól haladok. A vicces az az, hogy azt terveztem, hogy elkezdem könyvből tanulni, de egy crohnos srác - aki nem Paul - megtalált Instagramon (ha még nem teszed, kövess ott is, jó buli) és vele szoktam beszélgetni, persze írásban - tehát szótárazok sokszor -. Direkt nem kértem segítséget Mátétól, úgy voltam vele, hogy csak-csak megoldom. Teljes mértékben érti a srác, hogy mit szeretnék közölni vele és én is értem őt. Írtam neki, hogy tanulom az angolt folyamatosan és ha hibázom, javítson ki! Többször is az volt erre a válasza, hogy nagyszerű az angolom - nyilván túloz -. Hm...lehet én becsülöm alá magam ebben is, valamiért gyakran teszem ezt - szokás? -. Jó érzés, hogy biztat mind angol, mind az edzés terén is és persze az élethez való hozzáállása zseniális, ami nekem szintén nagy segítség. Tanulok tőle.
Vannak még terveim, amikről nem beszélek, mert akinek elmondtam, azt mondta, hogy "jajj, úgysem jön össze, mert másoknak könnyebben megy" - vagy valami hasonló, én meg ezen a ponton döntöttem úgy, hogy sokszor jobb megtartani magamnak és akkor tuti nem kapom a negatív reakciót, amit csak-csak meghall az agyam. Áh, neeem. Ajánlanék mindenki figyelmébe ITT egy írást arról, hogy milyenek az amerikai emberek, hm, van mit tanulni. De már szinte hallom a gondolatokat, mint magyar mentalitás, hogy "nekik könnyű...." - jaaa, pont erről beszélek.
mj.: eszembe jutott egy téma...., hogy milyen voltam nagyon régen (~8-10 éve), milyen pár éve (~5) és ahhoz képest mostanában, viselkedés, gondolkodás terén. Ahogy itt ültem a laptop előtt jött ez a gondolat, csak úgy beugrott. Ez nekem is hasznos kis összehasonlítás lesz és valószínű meglepő is egyben. Talán, aki régen ismert, teljesen más emberként gondol rám, amennyiben azóta nem találkozott velem, érdekes ez. Elgondolkodtatott. Persze van egy alaptermészetem, ami nem változik, de drasztikus változások történhetnek, ha....hm, itt most lehet olyanokat írni, hogy ha teszek érte, de lehet azt az oldalt is nézni, hogy észrevétlenül kialakul ez-az a külső körülmények hatásárára és, hogy azok mennyire hatnak és/vagy hatottak a jelenlegi énemre. Persze itt jön képbe a tudatosság is, hogy mennyire hagyom, hogy hatással legyenek rám bizonyos emberek (jelzem lehet ez pozitív is, nem csak a negatívra gondolok) és egyéb külső körülmények (hírek, tv, rádió vagy esetemben a betegség és lehet sorolni).
Nevergiveupgirl
(Treina)
