Helló!

Sokat gondolkodtam azon, leírjam-e Nektek, ami jelenleg bennem kavarog. Hiszen, ahogy a példa mutatja a blogom több embert is arra sarkall, hogy támadjon. Remekül elcsíphető a gyenge pontom, amivel könnyű visszaélni. Sebaj, kemény vagyok, sőt ez által is fejlődöm. Azt kívánom mindenkinek, hogy soha, de soha ne éljék át azokat az iszonyatos "élményeket", amik történtek és történnek velem. Sajnos jól tudom, hogy sokatoknak még hatványozottabban van jelen a nehézség - betegség vagy bármi más....mellé a környezet, család és nem sorolom -, minden tiszteletem a Tiétek, hogy kitartással, akaraterővel bírjátok és mentek azon az úton, amit ti kiválasztottatok vagy jelenleg jónak láttok vagy csak szimplán azon haladtok valamiért. Ahogy én is az enyémen. Ne adjátok fel soha! 

Úgy döntöttem, hogy pötyögök. Mert az én blogom, mert önmagam vagyok és nekem most ez esik jól és bizony vannak mélypontjaim - erről fogok írni -. Többen mondtátok azt is, hogy legyek pozitív az írásaimnál, mert az ösztönzőbb. Belátom, felemelőbb azt olvasni, hogy minden happy,és teljes mértékben meg is értem az ilyen jellegű javaslatokat. Sőt, nyugalom, én is kerülöm a negatív embereket - elég magas fokra fejlesztettem ezt a képességet -, de véleményem szerint ez szubjektív. Mert mit jelent az, hogy valaki negatív? Én most megosztom veletek a tegnapi napom töredékét. Szörnyű volt, negatív voltam, én is elkerültem volna magam, ha tehettem volna, pont ezért is viselkedtem gorombán mindenkivel, aki csak a közelembe került.

Azt éreztem, hogy vége mindennek, fel akartam adni, de elképesztően mély érzés volt ez. Ammm...mint még soha, nem is teljesen értem, hogy mi váltotta ezt ki, mert oké, rosszul vagyok, de voltam már sokkal rosszabbul is, mégsem kerültem lelkileg ilyen állapotba. Talán valamiért most nagyon erősen hatott rám a múlt, a fájdalom, a kilátástalanság, a düh, a csalódottság és sorolhatnám.

Mindig építkezem, felépítek egy állapotot, majd egy kis apróság elég hozzá, hogy romba dőljön minden. Aztán kezdhetem az egészet az elején. Építkezés, majd újabb pofon. Ha egy, ha kettő, ha három, ha nagyon sok..., rendben van, de az, hogy állandóan és rövid időn belül? Csupán egy hosszabb időszakot szeretnék, hogy el tudjak indulni a céljaim felé úgy igazán, hogy eljussak valameddig, hogy érezzem ez a jó irány, hogy legyen pozitív visszacsatolás, hogy azt mondhassam, "igen, megéri". Persze most ezt felnagyítom, hiszen már kaptam élményt azzal is, hogy elmentem terembe edzeni és ott megszállt a #gymflow (hehe). Jók ezek a flow-élmények. Motiválóan hat.

Tegnap megijedtem, tény. Mert annyi álmom, vágyam van, hogy felsorolni is lehetetlen és persze, ne akarjak mindent egyszerre. Nincs is így, bár szeretnék telhetetlen lenni. Ami másnak apróság nekem már álom és biztos van olyan is, hogy ami számomra apróság vagy nekem megadatott - sőt inkább javítok: már elért cél és/vagy az ölembe hullott valami szerencse folytán, de maradjunk annyiban, hogy tettem érte/bevonzottam -, másnak álom, ezzel is tisztában vagyok. Engem nagyon boldoggá tesznek az új élmények, valahol ezek is álmok, minél több élményt szerezni, szükségem van rájuk, hiszen rossz napjaimon sokat segítenek.

Elkanyarodtam egy hangyányit. Röviden tömören: teljesen összetörtem tegnap - már össze vagyok rakva, csak most ez így még elég törékeny, kell valami extra erős ragasztó -. Ahogy fentebb is említettem utáltam mindent és mindenkit. Bántottam mindenkit. Miért? Mert saját magammal volt a legnagyobb problémám, tehát jól szemléltettem annak a példáját, hogy ha magunkkal nem vagyunk jóban, akkor bizony a környezetünkkel sem, legalábbis roppant nehéz. Ezért hasznos kerülni a negatív embereket. Én alapvetően nem tartom magam negatívnak meg olyan szintű életszeretetem van, hogy szavakba önteni lehetetlen. Ma már mosolyogva ébredtem fel - szerepe volt ebben annak, hogy tudtam aludni, sőt álmodtam is (tűz volt, eloltották..., hm...ennyire emlékszem), mert olyan szép az élet. Éles váltás a tegnaphoz képest, de most konkrétan itt vigyorgok, mert...mert MOST JÓ. A kedvenc zeném hallgatom, ami, ami egy örök szerelem lesz és azt hiszem ez "bármikor" megnyugtat majd. Illetve két ilyen zene van jelenleg.

De tudjátok miért is vagyok boldog? Mert tegnap annak ellenére, hogy konkrétan elviselhetetlen voltam, azok, akik szeretnek - szerintem tényleg szeretnek - mellettem voltak, ha nem is a személyesen - azt nem engedtem, nem szeretem, ha nagyon betegen látnak, még azok sem, akik közel állnak hozzám -. 

Az történt, hogy megkértem Mátét, hogy segítsen írni Paulnak, mert jól esne tőle pár biztató szó. Máté pedig csak úgy szó nélkül maga üzent Paulnak - mikor ezt megtudtam én úgy meglepődtem, hogy még rosszkedvem is elfelejtett lenni :D, és az, hogy ennyire ismer, hogy gondolt arra, ezzel nekem örömet szerezhet, az...*nem találok szavakat*. Sírtam örömömben, nem tudom soha eléggé megköszönni Máténak azt a sok szeretetet, amit kapok tőle, nagyon jó barát -. Paul pedig ma reggel már írt is nekem. A beszélgetés részleteit megtartom magamnak. Sokat jelentett. Elképesztő, hogy ennyire felnézek rá és szerintem ő bárhonnan, bármilyen mélyről vissza tud hozni - ezt ne felejtsétek el, lehet jól jön még az információ -.

Akit még mindenképp szeretnék megemlíteni, Petit. Soha, senki nem figyelt rám ennyire, mint ő és nem csak annyit mond, hogy ez van, hanem valóban segít. Nem tudom, hogy hogyan csinálja, mondjuk lehet, hogy szeret és más titok nincs, de akkor is hihetetlen. 

....és mindenkinek köszönöm, aki tegnap "velem volt".

Tehát így vagyok, egyik nap jobb, másik nap rosszabb és mindkettőről fogok írni, segít. Mivel labilis a lelkiállapotom bármilyen kis apróság le tud törni. Sajnos. Az is tudatosodott bennem, hogy a blogom valóban támadási felület lehet, így mindent másképp kezelek, úgy értem magamban. Elteszem a megfelelő fiókba hátra vagy épp kihajítom a kukába, ami nem építő számomra. A jogos kritikát viszont, ha fáj is - mert az igazság fáj - elfogadom és megköszönöm. 

Mindannyian hajlamosak vagyunk megsértődni a bírálatra és inni a dicséretet, tekintet nélkül arra, hogy akár az egyik, akár a másik megalapozott-e. Nem vagyunk logikus lények. Az érzelmek irányítanak. A logika, mint egy kis fakéreg kenu hányódik érzelmeink mély, sötét és viharos tengerén. .

A blogom által átlátom jobban a gondolataim, a butaságaim és a többi. Tegnap az is bántott többek közt, hogy mennyi mindent másképp csinálnék most, mint régen. ....és mi lenne, ha akkor úgy....de most nyafoghatok ezen és hibáztathatom magam, csak épp nem visz előre. Tanulni kell belőle és ennek megfelelően élni tovább az életem, ami óriási ajándék. Az, hogy élhetünk ajándék, ajándékot pedig nem illik eldobni.

Nevergiveupgirl

(Treina)