Halihó!

Na, mit csinálok így reggel 7-kor? Na, miiiiiit? Azon kívül, hogy blogot írok, amit majd csak dél körül kaptok meg, ebédre, megvárom, míg mindenki felébred, tehát most már ébresztőőőő! Fekszem az ágyacskámban. Terveztem ma tentézni 10-ig is, de 4 körül már alig tudtam visszaaludni. A szokások már csak ilyenek, mindig is mondtam, figyelj oda, hogy milyen szokásaid vannak, mert piszkosul tudnak rögzülni, aztán nehéz változtatni - most nem a koránkelésre gondolok, de tényleg érdemes erre figyelni -.

Tehát ilyen sem volt még a blog eddigi rövidke története során, hogy nem este írok. Maradjunk annyiban, hogy tegnap estefelé már túl fáradt voltam hozzá. Kicsit sokkkk volt az elmúlt hét, valahogy majd többet kell pihennem, mert így az edzésben sem fogok fejlődni, másrészt ezt nem lehet sokáig bírni. Úgyhogy majd valamit alakítok az életemen. Nos....,

pötyögök nektek a tegnapról. Koránkelés és munka után elmentem edzeni 8-ra. Először tök kevesen voltunk, ennek örültem is, olyan nyugisabb és családiasabb a légkör. Hmmm meg mittomén', tudjátok, akkor nem kezdek el azon kattogni, hogy ki és mit gondol rólam. Tegnap nyújtás és futópad után trx-eztünk illetve fekvőtámasz. Na, utóbbi sosem volt az én világom, de örülök, hogy idővel normálisan kivitelezett fekvőket tudok majd csinálni, minden gond nélkül. Hangsúlyozom: idővel. Fél 9 felé egyre többen lettünk, persze a sok embertől még mindig messze volt a szitu. Nya, tehát ismét egy klassz edzésen vagyok túl, amit remekül bírtam, sőt sokszor azt érzem, hogy menne még több is. Ennek örömére kaptok egy edzős képet is rólam, ami nem a teremben készült, ott továbbra sem arra figyelek, hogy szelfit készítsek. Jaaa, kedden megyek újra reggel. Addig is van feladat itthonra, nem fogok unatkozni edzés terén (sem).

A szemfülesebbeknek már nem újdonság ez a kép, hiszen megosztottam facebook-on  és Instán is tegnap, ahol szintén tudsz követni, tök buli az is. 

Edzés után igen, én voltam az a lány, aki elfoglalta az egész öltözőt, sorry. Jóó, nem voltak sokan, amúgy nyilván nem pakolok teli egy egész padsort - hogy nekem valahogy mindig rengeteg cuccom van, nem is értem, hogy kerül bele a táskámba állandóan annyi minden, rejtély -. De most megengedhettem magamnak, nagyjából csak az enyém volt az öltöző. Szóval zuhanyzás, hajmosás, minimál smink és hajszárítás után elindultam a csodálatos Budapestre, bár akkor nem éreztem túl hívogatónak. Az ágyam bezzeg….

Azon is aggódtam, hogy egyáltalán lesz-e helyem a buszon, mert oké edzek meg megyek állandóan mindenfelé mostanában, de az, hogy csak álljak egy helyben, fuuu, attól nagyon rosszul leszek, hányinger stb. Ezért szoktam még akkor is inkább sétálgatni egy buszmegállóban vagy bárhol, ahol nem lehet leülni, ha egyébként tök gyenge vagyok, mert az nekem úgy könnyebb. De nem volt gond, le tudtam ülni.

Bevallom - bár én erőős vagyok -, azért elfáradtam tegnap az edzésben, azt hiszem nagyon. Aztán sok volt a cuccom és nehéz volt cipekedni, szóval kicsit ráparáztam a nap többi részére, mert teljesen biztos voltam abban, rendesen meggyőztem magam róla, hogy rosszul leszek déluránra/estére. Igen, vannak ilyen negatív fantáziám sajnos. Most mondanám, hogy tök jogos, hogy félek ettől, de ez nincs így, inkább azt mondom, hogy sajnos vannak berögzült dolgok - ugye-ugye -. Mivel többször előfordult már, hogy estére nagyon rosszul lettem és az nem egy sima "elfáradtam" érzés, így félek tőle. A legparább az, amikor zsibbad a nyelvem, kezem, olyan "idegennek tűnik minden" érzésem lesz és nehéz összerakni a szavakat. Ha emlékeztek a kórházban az első műtétem után is volt egy hasonló rosszullétem, írtam róla a bemutatkozásnál. Igaziból azóta tartok ettől. Az mély nyomott hagyott bennem, csak nem híresztelem, minek. De szeretek lepihenni, ha úgy érzem, ez van. Egy ideje ilyen nem volt, legalábbis annyira durván nem, deeee olyan igen, hogy elkezdtem érezni, hogy nem lesz oké és gyorsan le kéne feküdni és becsukni a szemem és relax. Ezt a Pest utcáin nem tehetem meg vagy legalábbis elég vicces lenne, tehát ezért van néha ez az úgymond alaptalan félelmem előre. Szerencsére tegnap sem volt alapja, persze azért nyafogtam egy sort bátyámnak is délelőtt, hogy jajj mi lesz, ő meg cukin meghallgatott, így sikerült teljesen megnyugodnom és utána már minden rendben is volt.

Szóval bementem dolgozni, aztán ügyesen haza is jöttem és mindeközben nem, hogy fáradt nem voltam, de azt éreztem, hogy rengeteg, már-már túl sok energiám van és felmerült bennem a gondolat: menni kéne még valahova, csinálni kell valamit. Szeretek élni, na, szükségem van sok-sok élményre, nem is tudjátok elképzelni mennyire, ezekből merítek erőt.

Ammm....azért inkább hazajöttem - gondolkodni is kell és tudtam, hogy jobban járok, ha pihenek már -, amit jól tettem, mert mire hazaértem éreztem, hogy nem vagyok teljesen oké. Eléggé kimerültnek éreztem magam, kétlem, hogy jót tett volna, ha még Pesten császkálok azzal a halom motyóval, amit vittem magammal.

Egyébként a sok cuccra visszatérve. Nekem biztonságérzetet ad, ha van nálam minden. Ki tudja mikor és mire lesz szükségem és ez nem csak ilyen csajos dolog - nagyrészt az is, nyilván -, hanem az Andikás dolgok egyikének mondanám. Például edzés előtt elkezdett nagyon fájni a fejem, de egyik pillanatról a másikra úúúúgy belehasított és elkezdtem ilyen csillogó izéket látni, amit migrén előtt szoktam. Régen mennyire rá tudtam erre is parázni. Most már beveszek egy fájdalomcsillapítót és meg van oldva. Próbáltam nélküle, többet nem kísérletezek, köszönöm. Nem szeretnék órákig sötét szobában hányingerrel küzdve feküdni. Így tök jó, mert ha időben veszek be rá cuccot, akkor semmi gond. Naaaaaa, de láttátok volna azt a pánikot az arcomon, mikor azt hittem, hogy nincs nálam az a kis neszeszer - ez de cukker szó - , amiben a gyógyszereim tartom. Váááááá. Tuti tökre mókás lehetett. Mert oké, kérek valakitől és ott van a közelben gyógyszertár is - bár ez akkor eszembe sem jutott -, de, hogy senkinél nem lesz Quarelin és recept nélkül a gyógyszertárban sem adnak, az is biztos. Mást meg tök felesleges is bevennem. De ott volt az, no para, csak elbújt a hatalmas táskámban, aki egyébként Aramis. Neve is van. Végül is ő a testőröm. Jajj, volt egy újfoundlandim, Athos, de hiányzik az édes pofija. Ő volt az igazán jó testőr. 

Most viszont már ő vigyáz rám, Orki, őőőő, izé, szóval még az is lehet, hogy inkább én vigyázok rá. Mégiscsak egy bull terrierről beszélünk. Örök kisgyerek. Mint éééén is, bár fene tudja, lehet korán felnőttem bizonyos szempontból csak sokan nem tudják. Vannak elég ammm mély gondolataim, de imádok mókázni, az kell ehhez az élethez, úgy gondolom.

Itt épp kamasz a drága és próbált megtanulni olvasni, nem jött össze, így inkább széttépte az újságot, az olyan kutyásabb viselkedés, tudja ő mi a jó. Kiskorában még elevenebb volt - mert ugye olyan, hogy rossz, nem létezik, és most mondjátok, hogy naiv vagyok, de így gondolom -, szóval igazán sokat fejlődött, már nem szeretné eljátszani, hogy ő egy kuka. Tudom, a kép minősége nem túl felemelő, de nézzétek el! Köszönöm!

...és akkor egy friss(eb'b) kép is. Lazulás az ebzettel.

Nos, igen. Látványos fejlődésen ment keresztül, de főszerepben mindig a "játék-játék" lesz.

Jó, és akkor visszatérve. Jah, igen, szombat reggel van....most próbálok visszazökkenni és leakadni a kutyás témáról. Megyek ma Egerbe barátomhoz meg szeretnék nézelődni is, itt az ősz, kell pár gönc. Vasárnap este jövök újra (ami lehet átcsúszik hétfő estére), addig is csodaszép hétvégét Nektek! Az esővel ne foglalkozzatok, annak is megvan a maga szépsége! Bár én is díjaznám, ha sütne a nap és lehetne kirándulni egy nagyot ma vagy holnap. Persze senki sem tiltotta meg, hogy esőben kiránduljon az ember, csak az olyan ammm....MÁS. Ezt mondjuk arra is, ha valami csúnya...szóval nem csúnya, csak olyan "más", a megszokottól eltérő. ;)

A bejegyzés tanulsága ugye megvan mindenkinek? Ne parázz rázz' előre semmire! Felesleges. Majd ráérsz akkor, ha már bekövetkezett a baj. Adott esetben pedig, ha már úgy alakult, para, aggódás és önsajnálat helyett jobb a megoldásokat megkeresni. Ettől függetlenül szerintem az is hasznos - de erről pont tegnap írtam -, ha mégsem él álomvilágban az ember és kicsit felkészül egy esetleges rosszabb valamire, akkor nem csapja annyira arcon, legyen az bármi is illetve könnyebb elindulni a megoldás irányába. Magyarul ne légy naiv, mondom ezt én! Megyek tényleg. Pacsi Nektek!

Oh, jajj, mégsem megyek. Eszembe jutott még valami és ezt szeretném elmesélni nektek. Ritkán emlékszem az álmaimra, de imádok álmodni. Most éjjel sem aludtam túl jól, kivéve kb. 2 órát, akkor úgy éreztem mélyen alszok. Szóval elég érdekes vagy lehet nem az, de számomra igen. Van egy visszatérő álmom, konkrétan most álmodtam negyedszerre. Nem egyezik pontról pontra, a képek, helyszínek mások, de a szereplők - többé-kevésbé -, érzések és a sztori adott. Nagyon durván élénken látom magam előtt, mint a 4 álmom, persze rengeteg hiányosság van, amit nem tudok felidézni.

Az elsőben nem emlékszem kivel voltam, de hozzám közel álló személlyel az biztos (ahogy a többinél is így volt ez). Álltunk egy nagy üveges irodaházban, de még az is lehet, hogy repülőtér volt, ahol becsapódott egy repülő az ablakba, közvetlen a közelünkben. Mi túléltük, én legalábbis, mert innentől egyedül voltam, nem találtam senkit, kerestem, de hiába. Durva volt az az iszonyú sötétség, füst, nagyon rossz érzéssel ébredtem fel. A másodikban bátyámmal császkáltunk itt Gödöllőn a templom környékén, amikor valami repülő izék (nem tudtuk beazonosítani) kezdtek el becsapódni szinte mellettünk. Minden égett, rengeteg vérző ember és halott volt körülöttünk. Tesómmal bebújtunk valahová és csak reménykedtünk, hogy nem esik ránk semmi, eszméletlen mennyire tud rettegni az ember álmában is. Mondtam neki, hogy szeretem meg ő is nekem, tipikus filmbeli jelenet volt. Majd felébredtem, tehát szintén nem haltam meg az álomban. A harmadik álombeli esetnél itthon voltam egyedül és valami mini repcsik kezdek bombázni a ház körül meg úgy mindenfelé. Tudtam, hogy apu itt van valahol a közelben - de kérdéses volt, hogy hol - és őt kerestem, sajnos nem találtam meg, de nem igazán emlékszem itt pontosan hogyan zajlottak az események. A rémület az megvan, amit éreztem illetve azt tudom, hogy nagyon elhúzódó álom volt és rettegtem végig, hogy mikor fogják a mi házunkat bombázni és mikor halok meg. Aztán a negyedik hasonló álmot most éjszaka sikerült összehozni. Szintén itthon, bátyámmal a kertben. Tök nyugalom, napsütés, madárcsicsergés, de tényleg, amúgy minden álmom ilyen maximális boldogságban töltött idővel kezdődik. Tehát kint voltunk, még az is lehet, hogy épp bográcsoztunk, mikor nagyon alacsonyan elhaladt a fejünk felett egy vadászgép. Néztem tesómra, hogy "ez most mi volt?!". Szörnyen ijesztő látvány volt alulról ez a gép, kb. mint valami lassított felvétel úgy éltem meg ezt álmomban és nagyon közelien, színesen, részletekre kiterjedően láttam a gépet meg rajta a bombákat. Próbáltam nem megijedni, de kb. fél perc múlva hallottunk egy nagy becsapódást/lövést (passz). Berohantunk a házba - bár most ébren azt mondom kint talán biztonságosabb lett volna - és innentől már megint zavaros - ahogy a többi álmomban is -, csak az érzés van meg. A félelem, ijedtség, kétségbeesés és a káosz, hogy nem találom a helyet, ahol biztonságban lehetek, lehetünk tesómmal. Ebben az álomban is életben maradtunk, vagyis felébredtem. Ekkor volt éjjel 1 óra körül. Nem tudtam visszaaludni, nem vagyok egy ilyen őőőő nagyon megérintenek az álmaim - főleg, hogy alig emlékszem rájuk - típusú ember, viszont, amikor épp hat rám egy álom, az nagyon tud ütni. Van álomemlékem 5-6 éves koromból. Nem meséltem el még senkinek, nagy valószínűséggel nem is fogom, mert az volt az álom vége, hogy nem mondhatom el csak a megfelelő embernek - mai napig nem tudom, ki az, így ez lehet örök titok marad, de kajak nem merem elmondani, mert állítólag abból nagy baj lesz -. Szóval vannak ilyenek. Mókás dolog ez az álom téma.

Nevergiveupgirl

(Treina)