Helló!
Igen, fáradt vagyok, de nem az a tipikus... átlagosan elfáradt az ember cucc, hanem kimerült, gyenge, fejfájós. A hétvégém is így telt el. Ennek ellenére nagyon klassz volt, főleg a mai nap. De kezdem a szombattal. Az kicsit szomorkásabban telt.
Tehát a hétvége, első napján egy kicsit dolgoztam, hm, kicsit… 3 órát, nem vész. Úgy volt, hogy megyek Egerbe barátomhoz, de sajnos előző éjjel alig aludtam, így egyszerűen azt éreztem, hogy képtelen vagyok elindulni. A konyhába kimenni megterhelő volt. Soknak éreztem az utat Egerig, főleg cuccokkal. Jó, alapvetően nem szükséges két napra elvinni a fél házat, kivéve, ha rólam van szó. Én viszem. Pont. Nincs mese. Nyaralásnál is mókás tud ez lenni, mert nekem nyáron is kell csizma, oké nyári csizma, de az életbevágóan fontos. Egyszer volt is rajtam a 7 nap alatt, már megérte magammal vinni. Nincs ezzel probléma. Nya, de így végül maradtam. Barátom dolgozott késő délutánig, előtte éjszaka is, ő is nagyon fáradt volt, nem tudott értem jönni. Nehéz sokszor összehozni ezt, de valahogy mindig megoldjuk.
Egyébként képtelen vagyok kipihenni magam, valamiért nem megy az alvás. Eddig sem voltam jóalvó’, de mostanában valami katasztrófa. Sanszos, hogy ettől is fáj a fejem állandóan. A nemalvás' nincs rám jó hatással, ami a hangulatomat illeti, jobb, ha ilyenkor elkerültök - itt azért azokra a durva esetekre gondolok, amikor 1-2 órát sikerül aludnom -. De tényleg, ilyenkor minden zavar, nem tudsz olyat mondani, ami jó lenne, vagy legalábbis nehéz. Jobb ilyenkor nekem egyedül :D, vagyis úgy érzem mindenki jobban jár. Persze tanul az ember, szerintem egyre türelmesebb vagyok, Rengeteg türelem kell ilyenkor magamhoz. Ahogy egy kedves ismerősöm mondta: "A betegséghez a világ összes türelme és toleranciája sem elég." Hm, jogos. Szóval így elég nyaff napom volt, elvoltam a világomban. Nos, szeretek olvasni ilyenkor. így elővettem az egyik kedvenc könyvem. Imádom. Szerencsés vagyok, mert hatnak rám a motiváló gondolatok. Ezzel ki tudom rántani magam a "depiből. Idézek:
Varga Zsolt
Alapvetően pozitívan gondolkodó ember vagyok, és ezt keresem a nehéz pillanatokban is. Igaz, lehet, hogy csak egy bizonyos idő után, mert idő az néha kell hozzá, hogy elmúljon a rossz érzés, szomorúság, csalódottság… Nem tudom meghatározni, hogy mennyi 12 óra, 18 óra vagy két nap. De ez normális emberi lelki folyamat, amikor nem úgy történik valami, ahogy mi szeretnénk. Meg kell tanulni elfogadni a dolgokat, és ennek időt kell adni. Az életben jönnek nehézségek, azután jön a jó időszak. Ez a változás folyamatos.
Az igazán kiegyensúlyozott emberek tudják, hogy az érzelmi hullámvasúttól nem kell feltétlen megijedni. Ha tudod, hogy megvannak azok a technikáid, amelyekkel tudsz rajta egy kicsit könnyíteni, finomítani, amikkel ki tudsz belőle jönni könnyedén. Minél többet gyakorlod, annál könnyebben és rövidebb ideig leszel benne, ez is egy edzés. Óriási belső fegyelmet követel, mert hajlamosak vagyunk a nyavalygásra, mások hibáztatására és az önsajnálatra. Megélhetjük, sőt meg is kell élni a negatív érzelmeinket, lehetünk kétségbeesettek (mindezt tehetjük magunkban is, úgy, hogy nem terheljük a környezetünket), de ha megtörtént a kisülés, akkor el kell indulni felfelé türelemmel. (…)
…..Ha jól vagy beállítva, jól vagy beprogramozva, akkor automatikusan csak azt veszed észre az életben, ami téged előre visz.
A negatív helyzetben is azt kell megtalálni, amitől egy kicsiat könnyebbé válik a feszítő érzelmi állapot. Kicsit könnyebb és könnyebb lesz és végre eljutunk abba az állapotba, hogy megnyugszunk. Ez komoly fegyelmet és belső munkát kíván, ne ijedjünk meg a visszaesésektől, normális.
…de ha az ember felkel depressziósan vagy rosszkedvűen, nem lehet hirtelen azt érezni, hogy tele vagyok szeretettel és minden fantasztikus. Lehet, hogy azt akarom érezni, de attól még nem így van. Vagy azt akarom érezni, hogy boldog vagyok. Hiába gondolom azt, hogy boldog vagyok, vagy hogy boldognak kellene lennem, miközben rosszul vagyok. Ez is egy tanulási folyamat. Észlelés és hangolás. Az észlelés, hogy meg kell tanulnunk úgy beállítani a gondolatainkat, hogy azt vegyük észre a világból, amit tényleg akarunk látni és tapasztalni belőle. A hangolás pedig az, hogy mindig olyan picivel pozitívabb gondolatokat válasszunk, amivel még azonosulni tudunk érzelmileg. Ami minél közelebb kell, hogy legyen a jelenlegi állapotunkhoz.
Ezeket én is így gondoltam már akkor is, mielőtt olvastam volna, aztán, így egyben leírva, megfogalmazva, számomra ütős volt, pont így élem meg és így gondolkodom a pozitív gondolkodásról. Nem jelenti azt, hogy nincsenek rossz napok, mert én mindig pikk-pakk pozitív leszek. Dehogy. Csak egyre könnyebb, mert pl. elkezdek mosolyogni, miközben sírni tudnék. Hogy nehéz? Jaaa, de aztán ez szokássá válik és segít, feldob, vidámabb leszek és a környezetem is szívesebben lát egy mosolygós arcot. Nem mindegy, hogy én mit adok a körülöttem lévőknek, mert azt fogom visszakapni. Ettől még azt hiszem, hogy igenis kell sírni is, ki kell jönnie, nem elfojtani kell, az teljesen más és helytelen. Amm...még itt azért vannak problémáim. Hajlamos vagyok az elfojtásra, nagyon is.
Késő délután, 6-fél7 körül összeszedtem magam, mert ne legyek már ilyen kis izééééke, erőt kell venni magamon és igenis menni, csinálni, nem önsajnálni meg szenvedni, tehát elindultam sétálni. Nem is tudtam merre menjek, csak úgy mentem. Végül az egyetem felé vettem az irányt. Azt hiszem jó döntés volt, jót sétáltam és egy nagyon cuki sharpei keverék kutyust is megismertem, Öcsit. A séta eredménye 5,24 km, teljesen jó, elfáradtam a végére nagyon, de jól esett és motivációval könnyű. Este beszélgettem facebook-on Andival, a blog által ismertem meg, meséltem neki a sétáról, mire kérdezi, hogy Öcsi volt a kutyus és Kristóf a gazdája? ....és igeeeen! Kicsi a világ. Az ő mentése Öcsi. :) Nagyon tisztelem Andit, igaz alig ismerem, de abból, amennyit beszélgettünk már átjött, hogy mennyire jó ember és hát igen, tőle szerintem tanulhatok, hogy hogyan kell ÉLNI. Így érzem. :) Örülök, hogy megismertem, remélem személyesen is találkozhatom vele.
Tehát összességében elmondhatom, hogy jól sikerült a szombati nap is, de a vasárnap még klasszabb volt. Találkoztam barátommal, íme a mai outfit.
Ikeáztunk egyet, fuuu, azért fárasztó, nekem legalábbis az volt maximálisan. De sikerült megvenni mindent, amit szerettünk volna. Meg, hát Ikeában pihenni is lehet. Pl. a szőnyegeken.
Ikea után Árkádba is benéztünk, mert nekem laptop táska kell, de azonnal :D. Nos, nézelődünk azért máshol is, nem csak célirányosan mentünk, ami nem tudom jó-e, de hmmm....utólag örülök neki. A lényeg röviden annyi hogy laptop táska nincs, ellenben van két új kabátom. Ajjj, de imádom, főleg az egyiket. Komolyan lelkiismeret-furdalásom volt utána, hogy megvettem. Mert nem terveztem most kabátra költeni, meg lássuk be, van pár kabátom és annyi tervem/vágyam van, amihez kell a pénz. Nőből vagyok, evvan'. ...és jajjj, olyan fantasztikusanjóóóó' a kapucnija, nagyjából képtelen voltam otthagyni, nekem KELLETT és kész. Most mondjátok, hogy nem cuki?!
Imádom. Néztem időképet, úgy tűnik még két hétig biztos nem lesz rá szükség. Ez van. Mutatom a másik kabit is, jó inkább magamat mutatom csak - simán szeretnék modell lenni, hihi -, sikerült dobni egy vicces képet. Meg az látszik, hogy terepmintás dzseki.
Szerintetek át kéne írnom a blog címét divattanácsadásra? ;) Neem, viccelek, holnaptól kemény edzés és akkor végre az lesz főszerepben, elvégre amiatt kezdtem el az írást. Kíváncsi leszek, hogy hogy bírom majd. Vagy jól vagy sehogy, de az biztos, hogy az előbbi lesz. (Ez most logikus volt vajon?) Szóval nálam a második verzió nem is játszik. Szerintem zseniális lesz, nagyon várom már a holnap délutánt és azt is, hogy írjak nektek, hogy hogy ment, milyen volt, milyen érzések kerítettek hatalmukba :P. Elég érzékeny vagyok, úgy értem, hogy mindent nagyon megélek, átélek, túlságosan is. Szeretem ezeket az érzéseket átadni. Főleg azt, amikor leírhatatlanul boldog vagyok, és átölelném az egész világot és......hm, szokott ilyen lenni gyakran, néha csak úgy a semmiből. Olyankor mintha túl sok szeretet lenne bennem, ha létezik ilyen. Úgy gondolom, hogy edzés után ezt fogom érezni, mert azt csinálom majd, ami a vágyam, ami a célom felé visz. Óriási élményekben lesz részem a következő időkben. Évek óta tervezem már ezt, de ennyire még soha nem voltam motivált és bizakodó, mint most. Idő kellett, hogy valósággá váljon. Pedig csak egy kis edzés - gondolhatjátok -. Nem, nekem ez az ÉLET. :)
Nya, de teljesen elvarázsolódtam. Visszatérve a mai napra, kávéztünk egyet Freiben, jó volt ott üldögélni, beszélgetni és persze pihengetni. Gabcsi imádja a szelfit, ezt a kép is jól szemlélteti.
Jajjj, nekem aludnom kell(ene) már, mindjárt 4:20 és holnap kemény napom lesz. Reggel Laci, aztán munka irodából, aztán munka itthonról, este pedig ezdés. Fuuu, ilyenkor picit tartok a másnaptól, ami tökre hülyeség. De úúúgy szeretném jól bírni és tökéletesen végigcsinálni a napot, úgy, ahogy én azt elképzelem. Jelzem, maximalista vagyok, remek-remek. De sajnos van, hogy beledumál a betegség. Mostanság is, japp... állandó jelleggel fáradt vagyok, de sokszor leírtam már ezt is, meg azt is, hogy fáj a fejem, de hát ha fáj!!! Néha már azt érzem beleőrülök, hetek óta nem múlt el, délelőtt elkezdtem már sírni is, aztán ideges lettem, végül pedig jót nevetem magamon. Minek szenvedek, attól nem lesz jobb. Napközben, inkább már délután... egyébként egész elviselhető volt, már-már alig éreztem, hogy van fejem :D. Tényleg szuper volt a mai nap, persze ez Gabcsinak köszönhető. <3 Köszi! Bár te most nem olvasod, mert azt mondtad, hogy ma minek olvasnád el, úgyis tudod mi történt, hehe.
Holnap jövök az edzés témával, illetve ugye Laciba is megyek reggel, beszámolok majd arról is és persze a munka sem maradhat ki, ez a vezetőváltás cucc sem egyszerű. Jájj, szóljatok már rám, hogy hagyjam abba az írást, vááá, tente van. Csáááá
Nevergiveupgirl
(Treina)
