Helló!

Hogy vagytok? Remélem mindenkit feltölt ez a szép napsütéses idő. Nekem nagyon jól esik a szürke tél után. Na, de mesélek, hiszen biztos izgatottan várjátok, hogy mi a helyzet velem. Az elmúlt hónapom kissé kaotikusra sikerült, érzelmileg. Voltak nagyon jó és nagyon rossz napjaim, aztán végül elkezdett a "nagyon rossz" dominálni. Azért az idézőjel, mert ez nem csupán rosszkedv volt, annál sokkal több. Ezt csak a közvetlen környezetem vette észre, illetve azért sejthette bárki egy-egy megosztásomból.

Az egész úgy kezdődött - szerintem -, hogy eldöntöttem, nem nyafogok, nem panaszkodok (még mindig fenntartom a jogot, hogy ezek a kifejezések mást jelentenek annál, mint, amikor egy betegséggel küzdő ember szeretné olykor elmondani mégis mi játszódik le benne egy másnak átlagosnak számító nap után, hullafáradtan, remegve hazaesve....). Ennek a döntésnek több oka van. Először is önmagam, mert úgy gondolom, azzal, hogy beszélek róla csak energiát adok a negatív érzéseknek, fájdalomnak, illetve, ha kívülről ezt megerősítik az semmiképp nem visz előre. Ettől csak rosszabb lesz, önigazolás, amit nagyon sok ember tesz - több ismerősömön tapasztalom sajnos és ez elég kellemetlen, konkrétan azt érzem, hogy leszívják az energiám -. Például a betegségem régebbi történéseiről utálok mesélni, mert fáj, mert nem kellenek azok az emlékek. De egy fárasztó nap után 5-10 percben elmondani - és nem csak mosolyogni, mint egy idióta -, hogy kikészültem a sok hülyeség miatt, az talán más kategória, nem tudom egyébként. Mindenesetre úgy érzem velem ez a módszer olyan jót nem tett, inkább elfojtás lett belőle. De csak azért, mert rosszul csináltam. Ez akkor hasznos, ha az ember a gondolataiból is elengedi a negatívat, illetve ki tudja cserélni pozitívra. Azonban, ha magában kattog tovább, kifelé viszont azt mutatja, hogy minden happy, az csak ingerlékennyé teszi az embert - engem azzá tett -. Ez pedig a közvetlen környezetemnek sem jó, úgyis látják, hogy valami nem oké és itt a vicc, hogy a másik ok pont a körülöttem lévők kímélése is volt (lett volna). Nekem sem esik jól, ha elveszik az energiám a sok negatív cuccal, fuuu, lelkileg totál ki tud készíteni, amikor egy pozitív gondolata sincs az illetőnek. Kemény, rossz lehet az ilyen embernek saját magával létezni, pedig magát nem tudja elküldeni sehova és elmenekülni sem tud - ezért kell jóban lennünk önmagunkkal -. Én nem szeretném ezt tenni senkivel, ha előfordult bocsánat. Van egy egyensúly ebben is. Meg kell találni.

Önmagammal kell ezt lejátszani, pozitív dolgokra koncentrálni, megoldást keresni. Ezt is teszem, de higgyétek el, kívülről roppant könnyű megmondani a frankót, mikor jól vagy legalábbis jobban van az ember. Olyankor az én világom is más, teljesen, annyira, hogy nem is értem, hogy tudtam olyan szomorú lenni, vagy épp feszült. Hogy a fenébe tudtam olyan rossznak látni mindent? A válasz persze egyszerű: "A külvilág belső világunk tükörképe". Hasznos kis gondolat ez, érdemes elgondolkodni rajta, mikor ítélkezünk, mikor hibát látunk MÁSban - értitek -. Nézz magadba, lehet az a hiba benned van, vagy benned is ott lapul. Önismeretnek jó játék.

Azt is tudom, hogy nincs "ha jobban lennék...", erről írtam már. Mégis, igenis eszembe jut, mert olyan dolgokat fogadok el így, alkuszom meg, amit sokszor konkrétan megalázónak érzek - és csúnya ezt tenni magammal -. De kezdek felébredni, hogy hahó, azért, mert ilyen állapotban vagyok még nem kell ezt tennem magammal! Így nézve jogos mindenki cseszegetése. Nyilván miattam teszik, nekik miért lenne érdekük poénból mondogatni ezt-azt, de élni helyettem nem tud senki és megélni sem dolgokat. Köszönöm továbbra is a tanácsokat, de szögezzük le azt is, hogy minden ember más és mi magunk is folyamatosan változunk. 

Egyetlen ember sem léphet kétszer ugyanabba a folyóba, mert az már nem ugyanaz a folyó, és ő már nem ugyanaz az ember.

A másik érdekes és nem új felismerés, hogy talán túl kedves vagyok, ez most így hülyén hangzik, de sajnos azt látom, hogy az jut előre, aki átgázol mindenkin - mondhatjuk, hogy az, aki határozott és kiáll magáért, ez így rendben is van, de én konkrét átgázolásról beszélek, amikor az illetőt nem érdekli, hogy a másik emberben kárt tesz, jelzem, hogy ez múlt heti tapasztalat -. Nem, nem célom ilyenné válni, nem is fogok. Szeretnék jó példát mutatni, mert a világ a példánktól változik meg. Azonban egy egészséges önzőség nekem sem árt(ana). Ez az én küzdelmem, nyugodtan lehetek önző, nem ártok vele senkinek, azt hiszem ez az egyik kulcs. A másik pedig az, hogy a kritikától lazán el kell vonatkoztatni. Most komolyan, ennyi az egész és csak úgy éld az életed, ahogy szeretnéd? Nem, mert vannak játékszabályok, amiket be kell tartani és ehhez jönnek még a plusz nehézségek, mindenkinek más. Tekintsünk rájuk megoldandó feladatként, kihívásként.

Arra volt nagyon jó az elmúlt egy hónap, de főként az utóbbi két hét, hogy elkezdtem edzeni.

Ennek van egy sztorija. Múlt hét hétvégén történt valami, ami maximálisan kiborított. Felébredtem vasárnap reggel és bámultam a plafont és azon tűnődtem, hogy egy életem van, ez így nem mehet tovább és elkezdtem pötyögni a telefonomon, hogy "személyi edzőt keresek.....". Nagyjából végig sem gondoltam mit írok, csak úgy jött és megosztottam itt-ott. Nyilván régen érett bennem a gondolat, de mindig ott volt a KIFOGÁS, hogy "de mégis hogy lenne már rá energiám, élni is alig van sokszor", "drága", "próbálkoztam már másfajta edzéssel, kudarcot vallottam és nem szeretnék újra csalódni magamban". Végül pont ez segített, hiszen mennyit papoltam már a kudarcról. Azt mondják, hogy a "sikersztorik mögött számos kudarc is áll." A sikeres ember először elbukik - sőt, többször is -, aztán pedig gyökeresen megváltozik az élete, mert nem adja fel. Legyen így, gondoltam! Szerencsére nagyon segítőkész volt mindenki és rengetegen írtatok, köszönöm szépen ezúton is. Komolyan meglepődtem. Jól esik. Így nagyon hamar megtaláltam a számomra megfelelő edzőt. Tudom, hogy nem lesz könnyű és még mindig nincs fogalmam arról, hogy hogy lesz energiám mindenre. De ezt most picit elengedem és az élet megoldja. Nem idegeskedhetek azon egész életemben, hogy "jajj, gyenge vagyok", jelenleg ez így van rendben, el kell fogadni és menni előre. Persze most megint könnyebb, mert pénteken kaptam vért, ismét a "bárcsak így maradnék örökre" életérzést élem. Elképesztő. Sokan így élnek nap, mint nap, ezzel az érzéssel? Úgy értem, hogy van elég hemoglobinjuk. Mégis megy a nyafogás, meg a kifogás sokaknál. Wow, komolyan, el sem hiszem. Sőt! Azért így sincs 120 a hemoglobinom, vajon milyen lehet 130 körülivel létezni? Szerintem megváltanám a világot, hehe, csak viccelek - vagy nem -.

Szóval úgy gondolom, hogy nem, nem csak az edzés fog segíteni, hanem az életmódváltás, ami nyilván összetett. De az edzés ad egy lökést mindehhez, hogy odafigyeljek, hogy rendesen táplálkozzam, többet pihenjek, magamra is legyen időm, ne csak másra és ne helyezzek már mindent és mindenkit magam elé.

Arra is rájöttem az utóbbi hetekben, hogy kik azok, akikre valóban számíthatok, a többiek meg kapják be! Bocs, de ez van. Szerintem ez most így tökéletes végszó.

Update: sétáltam egyet és járt az agyam - ahogy szokott -, muszáj leírnom. Elég régóta olvastok, (bár lehet vannak újak, nektek üdv, régieknek pacsi és köszönöm, hogy velem vagytok) és gyakran leírom ugyanazt, vagy legalábbis hasonló gondolatokat. Hogy miért van ez így? Mert még nem sikerült változtatni mindenen. Hogy negatív dolgokról is írok? Szerintem ez jó! Miért? Mert most ezen a szinten vagyok és szeretnék fejlődni, ezért teszek is.

Másrészt, tudjátok valóban ez az igazság (szépítsem?), ilyen az életem, nem rózsaszín tündérmese - tudom, másé sem - és rajtam (is) múlik, hogy happy end legyen a vége. Ebből kell kihoznom a maximumot és lehet valakit épp ez fog motiválni, hogy innen is lehet indulni, el lehet kezdeni akár egy életmódváltást (edzés, tudatos étkezés, meditálás, pihenés....ect.), de bármi mást, ami neked segít, amire vágysz. Mert könnyű vagy legalábbis könnyebb, ha úgy nagyjából minden rendben van és akkor gondolunk egyet és menjünk még előre. Az is nagyon nagyszerű, nem is erről van most szó. Mindenhez kell akaraterő és kitartás. De bele lehet vágni bárhonnan, bele kell vágni, ha van egy álmod tegyél érte, bármi áron, mert értelmet ad annak, hogy felkelsz reggel és tudod, miért teszed. Erre az érzésre minden embernek szüksége van, mindenki megérdemli. Megéri, hidd el, csak ne félj!

Engem Paul motivált és motivál a mai napig. Számomra is meglepő, furcsa, megdöbbentő és nem találok rá megfelelő szót, hogy miért pont Ő, a világ másik feléből. Sokszor segít egy-egy döntésemnél is, ha úgy érzem "bajban vagyok" megkérdeztem magamtól, hogy "ebben a helyzetben Paul vajon mit tenne?" így elkezdem keresni a megoldást, ami jó kiindulópont. Tudom, hogy ő nem adja fel, mert ha van egy rossz napja, tudja, hogy el fog múlni és mindig a jót várja, a jóra számít, előre néz. Ha kitartunk és küzdünk meglesz az eredménye. Mostanában pedig azt mondja mindenre, hogy "easy", akkor is, ha nehéz. Én is így teszek és megcsinálom. Ismerem a múltját, hogy honnan indult, miken ment keresztül, számomra ő hiteles, valószínű ezért lett Ő a példaképem. Természetesen a teljes életútjával nem vagyok tisztában, de ahhoz pont eleget tudok, hogy higgyek abban: fel lehet állni, akárhol tartasz is most, csak bízz magadban!  ...és, hogy mit gondolnak az emberek? Az utcán vagy bárhol...az nem számít, gondold azt, hogy csak statiszták! 

Nevergiveupgirl

(Treina)