Helló!

Az előző bejegyzést szívem szerint törölném, de hát akkor épp úgy....most meg így... 

Arról szeretnék és fogok is írni, hogy hogyan élem meg azt, ami jelenleg zajlik körülöttem. Azt gondolom, hogy remekül, mindaddig, amíg valaki el nem hiteti velem azt, hogy ez nincs így. Úgyhogy most már tényleg csak magamra hallgatok és arra a bizonyos belső sugallatra, amit érzek. Majdnem hoztam egy rossz döntést, mert hagytam magam befolyásolni, de annyira rosszul éreztem magam attól az "úttól", valahogy nem volt a helyén semmi, mintha minden elkezdett volna szétesni....szerencsére odafigyeltem a jelekre. Hálás vagyok, hogy időben észrevettem, furán hangzik... vagy mégsem, de "nincsenek véletlenek". Nem szeretném más életét élni, amit más gondol számomra jónak.

Az időd véges, ezért ne pazarold arra, hogy valaki más életét éld. Ne hagyd, hogy dogmák irányítsanak – mert akkor más emberek gondolatai szerint élsz. Ne hagyd, hogy mások véleményének a zaja elnyomja a belső hangodat! És ami a legfontosabb, legyen bátorságod követni a szíved és a megérzéseid! Azok tudják, hogy igazából mivé akarsz válni. Minden egyéb másodlagos.
Steve Jobs

A lényeg, hogy magamra koncentrálok, arra, amit ÉRZEK. Azonban nem ilyen egyszerű ez sem, hiszen, amikor "nagyon" vérszegény vagyok bizony előfordulnak gyönyörű negatív gondolataim, komolyan...már-már bámulatos.... Idézem: "Miért vagyok beteg? Miért kell havonta vagy épp két hetente vért kapnom? Miért vannak olyan tüneteim, fájdalmaim, amiket kidobnék a pi...ába? - sorry, de ezt nem lehet szebben - Hogy fogom így elérni a céljaim? Hogy álmodjak ilyen állapotban nagyot?! Elég vagyok így? Mennyi mindenre vagyok/leszek így képes? "Zseniális" - irónia -...milyen könnyű lenne amúgy, komolyan belegondolni is fáj, hogy az energiám hiánya milyen mértékben hátráltat/kihat rám, mert...(...) - ezt túl hosszú lenne részletezni, de kapcsolatos az önbecsüléssel, biztos van, aki megérti. Tudod, amikor kicsinek és jelentéktelennek érzem magam, mert gyenge vagyok, mert fáj minden -. A francba, de utálom ezt, gyűlölöm, sikeres lehetnék...elérhetnék bármit, de így..." és a többi. Talán már az is klassz, hogy felismerem azt, hogy nem erre kell koncentrálnom, hanem arra, hogy képes vagyok bármire, mert nem hagyom el magam, nem adom fel. Igen, bevallom rossz, hogy senki sem látja milyen küzdelem van a mindennapjaim mögött és nem érzem, hogy elismernék...de tudom, ez csak az én egom, hülyeség, higgyek magamban és pont. 

....Hiszek.....és akkor a kedvenc képem :)

A lényeg persze az, hogy szerencsés vagyok, hiszen remek szüleim vannak, akik szeretnek, támogatnak és csodálatos barátaim, akik szintén felemelnek sokszor és kihúznak az "önsajnálatból" - jaaa van olyan is néha, lássuk be - és akik elhitetik velem, hogy bármit elérhetek, bármit, amit csak elképzeltem és vannak nagy álmaim. Fájdalmas? Nehezebben valósítom meg? Hm, na és? Annál büszkébb leszek magamra, sőt vagyok is! Paul is írta nekem - ő tényleg az az ember, aki miatt bármikor képes vagyok összeszedni magam, sok ilyen emberre van még szükségem, úgy vélem -, hogy harcoljak, mert elképesztő érzés lesz majd, amikor megvalósulnak a vágyaim és közben...az út is szép, csak észre kell venni a benne rejlő lehetőségeket. Nyilván akkor is felemelő lenne mindez, ha betegség nélkül jutnék el a kitűzött célig, de talán a betegség is ad vagy adott. Nem tudhatom és senki sem. Lehet más ember lennék, más emberek vennének körül...másképp gondolkodnék. Teljesen mindegy, a "mi lenne, ha...", mégis felmerül bennem időnként és ettől szomorú leszek és kicsit csalódott. Ilyenkor olvasok és/vagy hallgatok egy kis Brian-t és átgondolom az életem, összeszedem magam és minden újra a helyére kerül a kis világomban. (Persze a legjobb, ha van egy kis erőm edzeni, az mindent visz :)).

Nem tudom még, hogy hol a határ, mi az, ami megéri és mi nem. De jobban odafigyelek az egészségemre, mint eddig. Persze, eléggé határon mozgok - szerintem még épp belefér -. Nyolcvanhét a hemoglobinom, ami nem olyan rossz - nekem -, de ma már éreztem, hogy hangyányit nehezebb gondolkodni/koncentrálni és fizikailag gyenge vagyok, nehezebben kapok levegőt - lépcső nem barát - és érdekes, de picit ilyenkor üresnek érzem magam, elég ijesztő tud lenni, főleg estére, mikor full kimerült vagyok. 

Ammm....de ez az egész ma sem érdekelt, cseppet sem. Mert jól éreztem magam lelkileg és ez többet adott. Így mérlegeltem. Nem mentem Laci kórházba, majd hétfőn. Jól jönne egy kis vér - oké, csajok? :P -. Jójó, tudom, hogy nem így megy ez, másnak is szüksége van a "piros lötyire". 

Ha megteheted, kérlek, adj vért! Adni jó! (őőőő kapni is  :D, ha már szükséges)

Köszönjük!

Nekünk fantasztikus érzés az, amikor cucchoz jutunk - ahogy én hívom - utána újra rendesen kapunk levegőt, tudunk normálisan vagy legalábbis viszonylag normálisan lépcsőzni - tudod milyen sok lépcső jön szembe nap, mint nap, ha tömegközlekedik az ember? néha megszámolom -, tudok edzeni is - jó ez már nem létfontosságú, bár számomra igen -, és főként tudunk dolgozni. Hasznosak lehetünk a társadalom számára és azt érezhetjük, hogy igen, szükség van ránk is és küzdhetünk, hogy elérjük a céljainkat. "....hogy szükség van ránk...." kiemelném ezt és azt hiszem beszélhetek - írhatok - általánosságban, hogy ez az egyik legfontosabb. Minden ember alapvető igénye a fontosság érzése és a szeretet. Ha szeretetet adunk és kapunk...hm...az megment! Nem is arra gondolok, hogy életet ment, bár szerintem még azt is, de nekem sokszor a napom menti meg egy-egy mosoly, egy jó szó. Ezekre az "apróságokra" szükségem van ahhoz, hogy rendben érezzek. Igyekszem ezt adni én is, jelzem, nem mindig sikerül - mert még nem vagyok maximálisan jóban magammal - nem vagyok szent, csak angyal, meg hercegnő, hehe, jól van na, nem....vagy de? Hm, azt döntsd el te! :) Meg mindenki döntse el maga, bár úgy vagyok már ezzel, hogy a véleményed a tiéd, nem tartozik rám. Könnyebb az élet, mióta így gondolkodom - kemény pár napja.... -.

Igen....nem a legkellemesebb érzés ez, mikor nincs elég vörösvértest a szervezetemben. Nagyon kihat a kedvemre is, roppant tudatosnak kell ilyenkor lennem, hogy ne hagyjam el magam, mikor reggel alig tudok kikelni az ágyból, amikor a negyedik fájdalomcsillapítót veszem be fejfájásra, amikor nem tudok aludni attól, hogy lüktet a fejem - állandó jelleggel, mert maximum enyhül a fájdalomcsillapító hatására -, amikor nehéz egyáltalán létezni, nemhogy ÉLNI. Ilyenkor saját magamnak kell bebizonyítani, hogy igenis ÉLEK. Tehát felkelek, odateszem magam - van, hogy konkrét terv kell adott esetben egy naphoz, hogy hogyan lesz a legkönnyebb mégis élményekkel teli és hasznosan eltöltött, kemény szervezést igényel, profi vagyok benne :D - és megyek előre...mert engem semmi sem állíthat meg. Hogy hol a határ - kedvenc kérdésem -? Hagyjuk, majd érzem! Azt teszem, ami boldoggá tesz. Ha elcseszem? Így jártam. De minden rendben lesz (tudom-tudom, van)...zseniális ez az egész ÉLETIZÉ'. Csodálatos, hogy mire képes az emberi agy, hogy milyen csodákra vagyunk képesek a gondolataink által és persze a szeretet által. Szerintem megéri erre odafigyelni, megéri segíteni és szeretettel fordulni mindenkihez. Minden befektetett energia megtérül, előbb-utóbb. Hiszek ebben. ....és "Ne bírálj másokat, ne ítélj, ne panaszkodj" - azt mondanánk, hogy könnyű ezt betartani, szerintem baromira nincs így. Én itt a blogomban szoktam nyafogni - amúgy mit jelent az, hogy nyafogni? ;) -, ezt tudom, bocsánat érte, szeretem leírni az érzéseim. 

Szóval az a helyzet, hogy helyére kell pakolni a gondolataim, illetve pozitívra cserélni és elhagyni a "miért?"-eket, mert nem visznek előre. Most picit káoszos még MINDIG, amit megélek, sok minden eszembe jutott a múltból is, ami mondjuk úgy: felkavart. Erről írtam már az előző bejegyzésben is, de vannak még egyebek, amit megtartanék magamnak. 

Amikor nincs elég hemoglobin....nos....egy szóval jellemezve az: tré! Annyi minden kimaradt az életemből emiatt (is), 2011 szeptembere (mi történt akkor? - tudom, csak költői kérdés volt -) óta "állandóan" vérre van szükségem és előtte is elég gyengécske voltam, műtétek és a többi. Nem akarom, hogy ne legyen magától értetődő az, hogy sétálok az utcán vagy edzek egy jót, hogy felkelek reggel és 'kipattanok' az ágyból, hogy elmegyek bulizni péntek vagy szombat este vagy csak kikapcsolódni egy kicsit - ez full kimaradt - és lehetne sorolni. Sokszor úgy érzem lemaradok valamiről, hogy még még még sok élmény KELL, de most azonnal! Vicces, de így van. Emiatt előfordul, hogy kapkodok, hogy rohanok és nem vagyok kiegyensúlyozott, ezen is változtatni fogok és jobban megélem a pillanatokat. Hmmm, visszatérve az élményekre....ma sem tudtam menni bandázni Lajosékkal, pedig szuper lett volna. Akárhogy is próbálom (ne próbáld, tedd, tudoooom :D), már csak feküdni van erőm, de lesz jobb, biztos vagyok benne, sőt abban is, hogy hamarosan így lesz....és ez az, ami számít. Mert velem csak jó dolog történhet innentől. Eldöntöttem és kész. Köszönöm azoknak, akik felnyitották a szemem, még akkor is, ha nem tudnak róla. :)

"Because when you’re with them, it will help them to believe that tomorrow will be a beautiful day. That’s all they need"

Nevergiveupgirl

(Treina)