Sziasztok!
Úgy érzem, mintha vége lenne mindennek, pedig nyilván semminek nincs vége, és az élet akárhogy is, de megy tovább. Ha bárki bármit kérdez, akkor "nem tudom", mert most semmit sem tudok. Az embereket meg nem is értem, talán felesleges is erre vágyni. Úgy érzem, legjobb tudásom és energiám szerint megtettem mindent eddigi életem során, legyen szó most az élet bármely területéről, és ez jó érzéssel tölt el. De aztán vannak a korlátok meg a határok és van, hogy betelik a pohár. Sajnos beteg vagyok. Én sem akarom ezt sokszor belátni, ahogy sokan mások sem, mert vagy nem akarják látni - tökre megértem, elég fájdalmas cucc végignézni -, vagy a rosszabbik, hogy cseppet sem érdekel senkit, amit végül is szintén megértek, mert hát ki vagyok én.... Az már az én problémám, hogy engem meg érdekel mindenki, akivel kapcsolatba kerülök, persze megváltoztatni senki világát nem tudom, mert hős vagyok meg harcos, de egyéb természetfeletti hókuszpókkal nem tudok szolgálni. Változtatnom kell, fogok. Vagyok, amilyen vagyok, szeretni nem kell, de elkeserítő az, amit páran megengednek maguknak és nézz magadba! Megoldásokat kell találni, az fontosabb, mint a nyafi és a vicces megjegyzések. Persze sajnos van az a helyzet, hogy már nem látjuk a kiutat/megoldást. Akkor is van, csak lehet fájdalmas.
Rettenetesen érzem magam, fizikailag is. Alig tudtam ma bemenni Laciba, úgy szoktam mostanában sétálni, hogy számolom a lépéseket, vicces, de így legalább a számokra figyelek és nem arra, hogy nehéz levegőt venni vagy épp hányingerem van a gyengeségtől. Nem vagyok annyira nagyon vérszegény (87 hgb), de azért pénteken kapok vért. Remélem jobb lesz utána és abban is bízom, hogy sokáig, nem egy hétig... De ez a hülye hasmenés is kikészít, szerintem ez gyengít le ennyire durván és persze az, hogy nem alszom miatta, néha belegondolok, hogy hány éve így élek már, csoda, hogy még bírom, de komolyan. Naponta 20x hasmenés, vér, minden egyes nap....mindegy egyes nap.... 13 éves korom óta nem aludtam végig egyetlen egy éjszakát sem, de még csak olyan sem volt, hogy csak egyszer ébredtem fel. Kemény... A fejem továbbra is fáj, de szerintem ez nem csoda.
A hét és úgy az elmúlt időszak csúcspontja a mai nap. Mintha fájnának az idegeim is, úgy az egész testem. Szóval japp, voltam ma Laciban, amíg vártam ott is dolgoztam laptopról a folyosón. ....az valami félelmetesen tré érzés volt, mikor minden baja van az embernek, de még dolgozni is kell. Ekkor történt az, hogy leesett a laptop, azóta fura hangja van bekapcsolásnál, de talán csak az alján lazult meg valami műanyag cucc és azért. Roppantul megérte...Leesett egyébként a mobilnet stick (az is eszméletlen módon megéri, hogy fizetem, a munka miatt...), a pendrive, az egér.... Na, ezen a ponton fogtam magam és tettem el a laptopot és gondoltam át az életem egymillárdszorra. Vicces egyébként, hogy a tárgyakat jobban féltem, mint saját magam. Nem normális. Tudom, hogy nem jól csinálom mostanság ezt az élet nevű izét, ahogy hívni szoktam..., tapasztalom, hogy másképp kéne, hogy.....igen. De mindig ott a DE!....és ott is lesz.
Viszont a mai nap is kaptam nagyon sok jót. Laciban is. Jajjj, olyan aranyosak a csajok. Képzeljétek! ....hát ugye beestem sírva, mert kicsit túlérzékeny vagyok most is. Andi egyből megölelgetett, Margó csinált nekem teát, hát kééész, olyan jó érzés volt, hogy mindenkinek volt egy kedves szava hozzám, Izának is, Katinak is. Komolyan, még egy ilyen csapat nincs a világon. Angyalok tényleg, ahogy többen írták már előttem is. Bele sem gondolok inkább mi lenne velem nélkülük. Köszi csajok! Szeretlek Titeket!
Aztán...ma ketten is felajánlották, hogy hazahoznak kocsival. Én meg képtelen vagyok elfogadni a segítséget, fene tudja miért. Valahogy úgy éreztem, hogy egyedül szeretnék lenni. Gondolkodtam ezen sokat, hogy vajon miért?! Azt hiszem félek. Mert ma nagyon rosszul voltam, egyrészt ne lássanak így, másrészt ha nem így látnak, akkor erősnek kell mutatni magam és ahhoz nem lett volna erőm. Persze tudom, hogy ez butaság, mert pont előttük szabad gyengének lennem, megengedhetem magamnak - talán -. Nem direkt csinálom, nyilván nem. Csak ez az érzés túl erős bennem. ...és jól esett egyedül lenni, fura, de jó egyedül. Csak túlságosan be fogok zárkózni, ha ezt így folytatom. Ezért is mondom mindenre újabban, hogy "nem tudom" - gondolom -. De legalább Paul ma is lájkolt. Remélem elolvassa a blogom bemutatkozását is, az első részét már feltöltöttem angolul. Instán is osztottam. Aztán most is, miközben írok - igen, nekem tényleg jót tesz, imádom -, belegondoltam, hogy milyen szerencsés vagyok. Van egy amerikai srác, akinek kis túlzással, de fontos vagyok, mert figyel rám. De menjünk tovább, vannak magyar srácok :D, akiknek fontos vagyok és figyelnek rám és ma is hazahoztak volna és tényleg ne haragudjatok, hogy inkább egyedül oldottam meg. Harcos vagyok, evvan'. Vannak, akiknek fontos vagyok, akik szeretnek, van szerető családom, Lacis nővérkéim, meleg otthonom, egy dili bull terrierem. Én is mit rinyálok. De tényleg! Ezeket az értékeket kell észrevenni és előtérbe helyezni. ....és tudjátok mit? :) Miattatok megéri! Bármi! Csak legyetek nekem! Mert kelletek nekem! Nincs mese. Így jártatok. Köszönöm, tényleg annyira hálás vagyok és komolyan most rendesen boldognak érzem magam, hogy ebbe így belegondoltam. Miért szoktam ezt elfelejteni vajon? Passzolom, buta lesz az agyam olykor, hehe. Történhet bármi, ha ti vagytok, akkor más nem számít. Hm, igen, valóban lehet irigynek lenni rám, mert nekem igenis jó, hiszen engem szeretnek és én is képes vagyok szeretni.
Tehát hogy kezdtem? "Úgy érzem, mintha vége lenne mindennek". Nem mondom, hogy hopp ez csak úgy el fog múlni, mert nekem most sok idő kell - azt hiszem -, de a jó élményeimet előtérbe helyezve, már másképp látom/érzem. Jövő héten pedig már edzeni is megyek, írtam is az edzőmnek. Pénteken kapok vért, utána pedig semmi nem állíthat meg, mert "ott megy a harcos", lehet mutogatni, úgy ám.
Csak felébredni reggel,
És jól lenni,
Hogy őszinte legyek veled,
Nem alszok túl jól,
Érezted már valaha, hogy a gondolataid kisiklottak?...Adj nekik poklot, fordítsd el a fejüket,
Élni kell az életet, amíg meg nem halunk,
Adj sebeket, adj fájdalmat,
És aztán azt mondják nekem, mondják nekem, mondják nekem,
Ott megy a harcos, ott megy a harcos,
Itt jön a harcos,
Ezt fogják mondani nekem, mondani nekem, mondani nekem,
Ez egy igazi harcos.
ui.:...hmm...megpróbálok mától jobban belegondolni abba, hogy valaki mit és miért tesz, megérteni az ő érzéseit az ő világát, így nézni az embereket. Talán így könnyebb és elviselhetőbb minden. Hiszen emberek vagyunk, tévedünk, hibázunk, rosszul kommunikálunk...és a többi. De lelke talán mindenkinek van. Ha jól gondolom.
Nevergiveupgirl
(Treina)
