Helló!

Most a "hol is kezdjem" kérdés fogalmazódott meg bennem. Mert jajjj, annyi minden van. Gondolat, érzés és mindezeket felerősíti a kimerültség. Ilyenkor érzékenyebb vagyok, bár valahol szeretem, ammm például szeretek ilyenkor írni. Csak, amikor átbillen extrém fáradtságba a cuccos, akkor jön a káosz is, ami meg már nem annyira kellemes. Most/ma a félelmeimen gondolkodtam, azokkal küzdöttem. Rengeteg van, alapvetően borzasztóan félős vagyok. Igen, remekül leplezem, mert agyban leküzdöm, mentálisan erősnek kell lennem. - De hogy ez mennyi energiát igényel? Ne tudd meg! Jobb neked addig, míg nem tapasztalod ezt meg - . Hmmm,de hát az a tényállás, hogy másképp nem megy, hiszen ott van az a tengernyi álom, amiket megálmodtam és holmi félelem nem fog megakadályozni, az is biztos. Közbeszól? Lassít? Benne van a pakliban. Néha a hősök is majréznak, nemde? 

A paráim egyébként alaptalanok, úgy értem, tudom, hogy tökre felesleges és komolyan indokolatlan és azt is tudom, mert tapasztalom, hogy a félelem lebénít. Ne szó szerint értsd! De megnehezíti a mindennapokat. Eszméletlen sok szitu van, ami másnak teljesen természetes én meg konkrétan remegek - fizikailag értem akár -, mert félek. Nem könnyű ezt irányítani és mindjárt bőgök azon, hogy ilyen vagyok. Persze sűrűn van olyan is, hogy aggódom egy-egy helyzet miatt, majd mikor ott vagyok halál lazán kezelem, jobban, mint mások. De azt nem látja senki, hogy mennyi munka volt ebben. Hogy hány óra/nap/év volt az, hogy odáig eljutottam. Komfortzóna. Rendszeresen kilépek belőle, nem sokan tudják ezt sem. Mert nekik természetes! Mert nektek alap. Nekem nem. 

Kőkemény vagyok és voltam mindig is - jól van na, azért ego az van -, de igenis van egy múltam és egy nem egyszer jelenem. Ami természetesen kihat rám így vagy úgy, mert ennek persze megvan a kedvező oldala is, hogy ilyenné váltam, hogy rendíthetetlen vagyok, ami a céljaimat illeti. Tőlem aztán magyarázhat bárki, meg negatívkodhat'. Hidd el, ha ennyire vágysz valamire, mint én, átértékeled a kitartás fogalmát és a kifogásaid! Ma reggel sem voltam jól. Na és? Edzettem így is, de csak itthon - egyébként is lemondta a mait Andi, mindig tudja mikor kell így tennie, mókás -! De - és itt vagy 10 felkiáltójel! - ésszel kell csinálni, okosan. Vannak határok, figyelmeztet a szervezet - zseniálisan vagyunk megalkotva -, de én még épp csak feszegettem azt a bizonyos kritikus szintet. Na, ha már szóba került, az edzés, akkor az elmaradhatatlan kép és persze #blueeyes.

Az a nagyon durva, hogy a közvetlen környeztem sincs tisztában azzal, hogy én mennyire tudok félni, már-már rettegni sokszor. Szerintem tök cuki, hogy ilyen jól titkolom. Jaaa, tudom, ők meg jól titkolják, hogy tudják, hehe. Van ez így. Ne akard megérteni, kedves kívülálló, mert ugye - az egyik örök kedvencem idézve -:

Nem kell mindent kimondani. Nem kell mindent megkérdezni. Nem kell mindenre válaszolni.

Szóval a mai napom kifejezetten küzdősre sikerült, ami a félelmeimet illeti és az elkövetkező napok is ilyenek lesznek, ha jól mértem fel a helyzetet, japp.

Meg az az igazság, hogy túl sok mindent szeretnék, talán túl sok mindenre vágyom (még mindig nem gondolnám, hogy ilyen létezik, hogy "túl sok"). Valaki egyszer azt mondta nekem hogy "talán vágysz valamire, ami nem is létezik" - ezek a nagy megmondások' megmaradnak bennem örökre -. Nem tudom, hogy így van-e, hogyvalóban ne létezne?! Számos tervem van, amit megálmodtam, ez tény, ahogy az is, hogy nem lehet mindent egyszerre. Nos, itt akadtam el picit, hogy nem tudok lemondani jelenleg semmiről. Nem vagyok rá hajlandó, mert szerintem belefér. Éppen csak, egy hajszálon függ az egész pakk, úgy érzem. ....és igen, iszonyat meló.

De elindultam az úton és szerintem jó az irány. Persze képben vagyok azzal is, hogy érnek majd kudarcok. Azonban ez nem baj, nem tántorít el, sőt, kudarc nélkül úgy gondolom nincs is siker. Valahogy ezek együtt járnak és ráadásul még kiváló kapcsolatban is vannak. Ajjj, csak ez a fránya félelem. Ezt kéne kivágni a fenébe. Meg tudjátok van az az okosság, hogy "menj szembe a félelmeiddel" és utána jobb lesz. Jó, rendben van. De, hogy én ezt csinálom mióta az eszem tudom, az valós ....mikor lesz jobb? Jogos, belátom sokat változtam, sokat változott a helyzet, egyre erősebb vagyok mentálisan is és bátrabb is, ami a világban zajló tevékenységeimet illeti. De ez még mindig kevés. Ennél többet várok el magamtól. Az örökös kérdések pedig kavarognak a fejemben, mint például: "Hogy kell ezt jól csinálni? Hogy kell(ene) ezt jobban megoldani?" Döntések sora és egyebek, fuuuu, sokkkkk...... "....és vajon mi a helyes, és hogy lesz jó, hogy lesz minden rendben?"

Azt hiszed ismersz, azt hiszed valaha is ismertél. Tévedsz, de belefér. Tökre jól tud esni, ha valaki kitartó és kíváncsi rám és valóban meg szeretne ismerni, mindenféle hátsó szándék nélkül. Mert sok mindent megérzek és főleg képben vagyok bizonyos kommunikációs rafkóságokkal is - nem csípem, ha hülyének néznek, így inkább utána nézek ezeknek, sokat olvasok, kifejezetten érdekel a téma, terveim közt szerepel egy kommunikációval kapcsolatos tanfolyamot is elvégezni, amint túléltem az épp aktuális álmaimat és...és.... - de megtartom magamnak az észrevételeim. Egy ideig, amíg nem vagyok biztos x-ben vagy y-ban. De ez most más téma. Csak gondoltam jelzem.

Szóval felemelő érzés számomra és sokat segít, ha valaki őszintén informálódik rólam és a gondolatvilágomról, na meg a lelkem állapotáról. Arra miért nem vagyunk kíváncsiak? ....és mindeközben nem csak a saját igazát vagy véleményét tolja rám. Ha a makacsság, meg az elvek fájnának, jajjajjjj, lennének gondok. Nekem is lennének gondjaim, nyugodj meg..., de rendesen, dolgozom ezen is. Illetve engem is érdekelnek bizonyos emberek, feleslegesen nem beszélgetek persze senkivel, annyi energie nincs. Azonban itt felhívnám a figyelmet arra is, hogy mostanában tényleg nagyon lekötnek a céljaim, fáradt vagyok szinte állandó jelleggel, de boldoggá tesz, hogy küzdhetek. Szóval csak annyi - és nem magyarázkodás, csupán jelzés -, hogy nem azért írom, hogy "pill" majd eltelik akár több nap is a válaszig - ritka, de volt rá példa sajnos -, mert nem szeretnék válaszolni vagy beszélgetni. Azt meg fogom mondani. Egyszerűen nem tudom mikor - a felületes, felszínes, rohanós beszélgetéseknek meg nem vagyok híve -, de igyekszem mindenkire és mindenre időt szánni, mert igen, arra van időnk, amire.... :)......jogos.....csak türelem. Köszönöm!

Mára ennyi a mese rólam. Nem tudom más mennyi harcot vív a félelmeivel és mindezt mennyire leplezi, de eléggé érdekel a téma. Nagy színészek vagyunk sokan, úgy vélem. Én elárultam most, hogy japp, van majré elég sokszor. Szégyen? Hm, ahogy mondani szoktam, én én vagyok és ilyen vagyok.

Na, még gyorsan egy mai home office kép, ahol, ha szemfüles vagy észrevehető a fáradtság a pofimon. Nyomokban tartalmaz kimerültséget. Jah, és full laza vagyok, mert itt épp relax, lazít, no para mantra van.

Köszi, hogy ma is figyeltél rám. Fontos számomra!

Nevergiveupgirl

(Treina)