"NEVER LET ANYTHING STOP YOU"

Crohncolitis_nevergiveupgirl

Őszintén az érzéseimről

...vigyázz! "Panaszkodom."

2017. december 19. - Nevergiveupgirl

Helló!

Nem tudtam írni mostanában és ez annak a fájdalomnak tudható be, amit átélek nap, mint nap. Nem tudom melyik volt előbb fizikai vagy lelki, hiszen oda-vissza hat egymásra test és lélek (persze az elme is). 

Elrontottam. Belátom. Erről fogok mesélni.

girl-2848057_960_720.jpg

Az én felelősségem, hogy egy ideje úgy érzem hiába mondok bármit, süket fülekre talál. A szavakat meghallják, de a tartalmat nem értik. Az is tény, hogy már inkább hallgatok, mosolygok és próbálok erős maradni. Ez talán a mai napig ment és ennyi, nem tovább... Figyelj, kérlek!

Minden embernek a saját problémája a legnagyobb és nem szeretjük a panaszkodást. Én sem. Emiatt IS döntöttem úgy évekkel ezelőtt - 2011 szeptembere után -, hogy nem mondom, ha fáj, ha félek és kilátástalannak látom a helyzetem. Győzni akartam mindenáron, egyedül. Megmutatni, hogy képes vagyok rá! Ez az én küzdelmem, az én harcom. Szokásommá vált hallgatni, azt tenni, amit más szeretne és elvár, nem csak az ő, hanem az én boldogságom érdekében is, hiszen felemelő, ha örömet tudok szerezni. Mindeközben elveszítettem önmagam, már én sem tudom mire vágyom. Vagyis egy valamit tudok, fel szeretnék menni magasra...a havas hegyekbe, mert ott azt érezném, hogy biztonságban vagyok és minden rendben, nem bánthat senki, sem szavakkal, sem máshogy. Lepereg rólam minden.

Jelenleg úgy gondolom rossz döntés volt, hogy feladtam önmagam, hiszen régen (2011 előtt) sem volt gond abból, ha elmondtam, hogy rosszul vagyok, legalábbis az esetek döntő részében. De volt egy-két ember az életemben, aki felhívta a figyelmem arra, hogy ez mennyire rossz hatással van mindenkire. Megijedtem. Nem akartam rossz ember lenni, aki negatívat ad át. Azt mondták, hogy nem szabad beszélni a betegségről, a fájdalmakról és, ahogy fentebb írtam én is így véltem helyesnek, ha egyedül oldom meg, mert az én életem. Csak nem magamra fókuszáltam, hanem mindenki másra, hogy nekik "elég jó" legyek, jól érezzék magukat a társaságomban. Elkezdtem szégyellni a betegségem, ami a mai napig tart és befolyásolja a kapcsolataim is. 

Most ott tart a helyzet, hogy szinte mindenki számára természetessé vált a betegségem. Pedig hidd el, nekem nem természetes reggel munka előtt, hajnalban beugrani a kórházba egy kis infúzióra, sírva elindulni itthonról, hogy hogy a fenébe fogom kibírni a napot, hiszen 2 lépés után hányingerem van a gyengeségtől. Félni attól, hogy antiszociálisnak gondolnak vagy beképzeltnek vagy épp butának - kinek mi jön le -, mert nem beszélek aznap sokat. Pedig csak szükségem van arra az energiára is, amit elvesz a beszéd. Soha nem kérdezzük meg a másiktól, hogy mi a viselkedésének az oka, csak ítélkezünk, az könnyebb. Én is beleesek olykor ebbe a hibába.

Megyek és teszem a dolgom, mosolyogva, csöndben, senki sem látja a küzdelmem (kivéve a szüleim, ők tudják, azt hiszem, talán). Tudom, hogy remekül nézek ki, bár az a helyzet, hogy mostanában már látszik rajtam a fájdalom, azért igyekszem nem tudtára adni mindenkinek. Hiszen van smink és főleg vannak rejtett tartalékok a mosolyhoz és a többi...én is szívesebben nézek rá az utcán egy vidám emberre, nem célom lehúzni senkit.

De kérlek, te, aki ismersz, ne intézd el annyival a rosszullétem - ha már legalább eljutottam odáig, hogy beszélek róla -, hogy "pedig jól nézel ki". Köszönöm. Igazán. Jól esik, hogy nem tűnök egy zombinak, annak ellenére, hogy úgy érzem magam, mégis, hidd el, nem hazudok és egy kis segítség lehet jól jönne a "pedig remekül nézel ki" helyett. Igen, abban munkám van, mentálisan főleg, ez is pluszban lefáraszt estére. De tény, élni kell, nincs ezzel gond, csak néha egy ölelésben több erő rejlik, mint bármi másban.

Visszatérve. Nem alapállapot a hasmenés sem, napi 20-30x, főleg éjszakánként  - 12 éves korom óta egyetlen egy éjszakát sem aludtam át -, mikor nincs bennem kodein, hogy túléljek, ahogy a napi két-három quarelin sem hiszem, hogy tök klassz. Mindenki csak legyint, "jajj fáj a fejed, na bumm, másnak is szokott". Évek óta, napi szinten? Nem tudom, ha kapok vért, azaz nem vagyok vérszegény, akkor  is fáj, ha kialszom magam akkor is, eszek-iszok rendesen, akkor is. Miért?! Lelki oka van? Lehet. De vajon hogy kezdődött? Gyenge vagyok, mindig. Menjek "bulizni"? Nem sokáig, csak beülni valahova este? Kell a társaság! Igen, de hahóó, csak akkor vagyok rá képes, ha előtte egész nap itthon pihenek - és még akkor sem mindig -. 

Nem vagyok jól, nagyon nem. Ammm főként fizikailag értem ezt, mert akármennyire is nehéz lelkileg és mentálisan, összeszedem magam, lejátszom agyban, de ha nincs energiám arra, hogy beszélgessek, figyeljek a másik emberre az kellemetlen. Bocsánat, de én már ettől is nagyon durván kimerült tudok lenni és ezért is szeretek egyedül lenni, akkor töltődöm és nincs semmi baj, ha nem érted, csak fogadd el!, ugyanakkor szükségem van társaságra is, persze olyan emberekre, akik nem lehúznak és gondolhatod, hogy én is azt teszem most és jajj milyen negatív vagyok, de nem, csak tényeket közlök, és így talán....talán még valaki segít is, mert egyedül már nem megy. Itt azért jelzem, hogy ha nem kérek a segítségből, mert számomra az nem esik jól, akkor ezt is fogadd el... - sokat kérek, lehet, változom, végre -. Ha tolva van, hogy így meg úgy megoldunk mindent az kiborít, mert neeeeem. Ezekkel tele a padlás és csak nagy szavak és én is kellek hozzá meg a nem létező energiám, amit még jobban megcsapolsz, ha nem fogadod el a kérésem. 

Tudom, hogy nehéz azoknak is, akik valóban szeretnek és segítenének, és sokszor nem értjük meg egymást vagy nem értettük meg a múltban. Miért? Mert előbb magam kell megtalálnom és utána jöhet minden más és továbbra is úgy érzem, ez rajtam múlik és nekem kell változtatni, helyettem senki sem léphet. Csak arra kérlek, hogy ne bánts és hidd el, rosszul vagyok! Nem tudom miért, nem tudom már azt sem mi okozhatja a tüneteket, mert vajon a colitis miatt van minden? Nehezen kapok levegőt és egyebek, igen 100 fölötti hemoglobinnal is. Kimerült vagyok fizikailag és lelkileg is, elfáradtam, ahogy tart ez már azóta mióta ezt a blogot elkezdtem.

Ezért sem olvashatod azt, hogy hurrá, ezen meg azon változtattam és mennyivel jobb lett. Nem, én még nem jutottam el idáig. Minden nap egy küzdés, néha azon tűnődöm megéri-e? Sokat hibáztam én is életem során, nem mindig kommunikálok jól, ezt sajnálom és bocsánat. Hogy miért nem mondom vagy mondtam már el így ezeket? Szerintem beszéltem erről, többször is, hogy hogyan érzem magam. Ha mégsem és ültem már veled szemben, csöndben, akkor annak csupán az az oka, hogy fáradt és kimerült voltam és erőm sem volt összeszedni a gondolataim és szavakká, érthető mondatokká formálni vagy épp "magyarázkodni". Akármit gondolsz, mondasz, teszel, a betegségem ellenére én is értékes ember vagyok és kellenek a kompromisszumok, de olykor ezek megalázóak. Nem hagyhatom tovább ezt sem!

Nem szeretnék olyan ember lenni és nem is voltam soha, aki a betegsége mögé bújik, még akkor sem, ha valakinek így jöhetett le. Sőt...jelenlegi állapotomban úgy gondolom - persze nem tudhatom -, hogy kevesen csinálnák ennyire kitartóan. Büszke vagyok magamra. Hiszen dolgozom is, így....nagy kihívás.

Azon is tűnődöm néha, hogy milyen apró dolgokon problémáznak az emberek, jó, tudom, akkor nekik épp az tűnik óriásinak. Hidd el, nem az! Van viszonylagos egészséged? Kapsz rendesen levegőt és van energiád sétálni és elmenni A-ból B-be?  Na, ezek a valódi kincsek. Vigyázz rá!

tattoo-2894318_960_720.jpg

Régen érett ez a bejegyzés, hónapok óta és nem lett túl összefüggő és...és tudnék még írni sok mindenről. Sajnálom, hogy miattam nehéz a szeretteimnek és sok mindent sajnálok, de ettől nem lesz jobb és attól sem, ha hallgatok. Nem fogok megváltozni egyik napról a másikra, annak ellenére, hogy mindent megteszek érte. Szerettem volna megfelelni magamnak is, - maximalista vagyok -, de tettem ezt úgy, hogy nektek próbáltam elég jó lenni - tudom, nem sikerült, ennyi energiám volt/van - és nem azt néztem én mire vágyom, sőt ahogy írtam, ezt már nem is igazán tudom.

Azonban úgy gondolom, hogy a leírtak felismerése már egy jobb irány és ismétlem: rosszul vagyok. Nagyon. Változni szeretnék, és ahogy egy cikkben is olvastam, bármennyire is kitartóan próbálkozom kettő meg kettő nem lesz öt. Tehát, hiába teszek meg mindent, ha árral szemben úszom. Nincs semmi baj, a hibák azért vannak, hogy kijavítsuk őket.

Azért is szerettem volna megosztani veletek ezeket a gondolatokat, ha van a környezetekben bárki, aki tartósan beteg és erős, tartja magát, mindig mosolyog és a hogy vagy kérdésre is azt feleli: "köszönöm, jól", próbáljátok meglátni a valóságot, lehet van a felszín alatt is valami. Megéri odafigyelni egymásra. ...és merj szólni! Van, amit én is látok a közvetlen környezetemben és nem mondom, mert....félek. Hülyeség.

Ha pedig te vagy tartósan beteg, gondolj bele, hogy mennyire nehéz lehet azoknak, akik vigyáznak rád, erejükön felül lesik minden kívánságod és te rosszul vagy, feszült vagy, semmi sem jó és emiatt ellenségesen viselkedsz velük. Ilyenkor nézz magadba, állj meg egy pillanatra és tudatosítsd, hogy az érzéssel van problémád, amit épp átélsz, nem pedig a másik emberrel, aki ráadásul szívét-lelkét kiteszi. Feleslegesen ne nyafogj, azonban mondd el, hogy hogyan érzel, attól nem leszel negatív és kevesebb sem senkinél, mert vannak problémáid! Tanulj az esetemből!

A pozitívan "KELL" gondolkodni és társai nagyon negatív irányba vihetnek el TÉGED, belül. Elhitetik veled, hogy csak akkor vagy értékes és szerethető, ha az életed tökéletes, legalábbis azt mondod és mutatod, mert ugye ne közvetíts negatívat! Ugyan már. Tudod mit? Semmit sem KELL. Semmit. Ha szomorú, ideges, morcos, beteg vagy, hát bizony az vagy...éld meg, mondd ki, ne tartsd magadban (persze azt se, ha boldog vagy, de most nem erről írok)! Majd állj fel és menj tovább! Másokkal, azokkal, akik ott maradnak veled a nehéz időkben is, akkor is, ha hibáztál, mert hibázunk. (Itt megjegyzem, hogy a hazugság nem hiba, azt is megbocsájtom a saját érdekemben, de az embernek nincs helye tovább az életemben.)

Semmiképp ne sajnáld magad, az bizony már valóban negatív és az ilyen embereket én is kerülöm, mert lehúz érzelmileg. Az azonban soha nem volt rám rossz hatással, ha valaki őszintén elmondta mit érez, megbeszéltük és lapoztunk - amennyiben az illető nem egy vadidegen volt, azért mindenki "gondját" én sem szeretném meghallgatni, viszont kétlem, hogy el kéne küldeni a fenébe a legjobb barátom, mert épp rossz passzban van, akár "negatív" -. Kezeljük a helyén ezt is. Például én sem értem az utcán lehajtott fejjel közlekedő, besavanyodott embereket, mert elhiszem - tudom -, hogy az élet rohadt kemény és nem tudhatom mi történt a múltban, bárki gyermekkorában, ami kihat rá felnőttként. De tudod, senki sem fog odamenni hozzád, hogy a kezedbe nyomja a megoldás kulcsát. Igen, mondd el valakinek a problémáid, nem vagy egyedül, de ne zúdítsd rá az utca népére, nem tartozik mindenkire!  Inkább adj és kapni fogsz! Egy mosolyt, egy lelkesítő tekintetet, akkor is, ha iszonyat nehéz, nekem is az, mégis megteszem, ahogy sokan mások is.

...és azt a játékot próbáltad már, hogy valami jót mondasz valaki háta mögött? :) Hajrá!

ui.: a tartósan beteg azért van kiemelve, mert a helyzet az, hogy az éveken át tartó szenvedés az, ami engem is megvisel. Évekig én is tök laza voltam és könnyebben vettem az akadályokat. Oh, és jelzem azt is, hogy továbbra is maximálisan jól fogom venni őket, megoldáscentrikus vagyok, nem szeretek a problémára fókuszálni, de megvizsgálni, elemezni kell őket, szőnyeg alá söpörni nem jó....és most magam elemeztem, ezzel a bejegyzéssel. Mondhatni tagadásban éltem eddig, ahogy sokan abban élnek, csak maguknak sem ismerik be, mert könnyebbnek tűnik. Rövid távon az is, hosszú távon már nem. Ez persze nem szándékos, nem hiba vagy rossz dolog, ez teljesen normális emberi reakció egy-egy nehéz helyzetre. Tagadásban maradni hosszú távon viszont nagyon ártalmas, szorongást okoz. Megéri figyelni magunkra.

 

Nevergiveupgirl

(Treina) 

 

 

 

 

Te miben hiszel?

Helló!

Az újabb bejegyzés születésének több oka van és annak is, hogy miért hallgattam mostanában. Utóbbit elengedtem vagy szebben fogalmazva, hátrahagytam.

miert-felejtsuk-el-a-multat_3fb2db6cccf4a23383383394b28b2b31.jpg

Az elmúlt napokban ismét volt alkalmam az élet nagy kérdésein elmélkedni. …és tudjátok mi történt? Megkaptam a választ. Wow, ugye? Hallgattam ilyen-olyan önfejlesztő „okosságokat”, amikkel kapcsolatban nem szeretnék véleményt megfogalmazni, csak annyit, hogy egyik-másik elég manipulatív, persze ezzel semmi baj, ha jó irányba visz. A kulcsszó ebben a témában is az aranyközépút. Az egyik videóban pont az élet drámaiságáról volt szó – hogy ezt a videót ki ajánlotta pár hónappal ezelőtt, az maradjon titok, de én jót mosolyogtam most rajta és hát…nincsenek véletlenek, vagy vannak, fene tudja, ez érdemelne egy bejegyzést, hogy erről mit gondolok - és számomra megfelelő időben, megfelelő választ kaptam. Idézem, nem szó szerint, de a lényeget átadja:

Az élet legmélyebb kérdéseire tettekben lehet válaszolni, nem szavakban. Szenvedsz? Megkérdezem, hogy miben segíthetek? Az élet drámaiságára kapcsolatokban adunk választ. Megölellek, felveszem a telefont, sírhatsz a vállamon és a többi….

Napok óta – jóó, csak három napja - annyira rosszul vagyok, hogy a fekvésen kívül más nem igazán megy, de nem ez a fontos, hanem az, hogy ez a pár mondat nekem rengeteg erőt adott. Miért? Mert a környezetemben többen így reagálnak. Ha nem érzem jól magam, megkérdezik, hogy miben segíthetnek? Ha kell, támogatnak, velem vannak, és ez nagyon felemelő. Persze általában az a válaszom, hogy semmit nem tehetnek, vagy nincs szükségem semmire – mert én szeretek egyedül lenni, amikor pocsékul vagyok és drámai az élet, ennek is oka van, lentebb Péter gondolatit olvasva remélem megértitek -, de ettől még jól esik a gesztus és ki tudja, lehet épp élek a lehetőséggel. Emlékszem nem volt ez mindig így. Voltak sokszor az üres szavak. Jól tud esni egy-egy jó szó, persze, de lássuk be, nem ér annyit, mint egy „Miben segíthetek?" "Tudok valamiben segíteni?" vagy épp egy „Szükséged van valamire?” kérdés. Legalábbis én így érzek. Természetesen a kérdés után, ha igen a válasz, akkor ott vannak a tettek is, azért ez egyértelmű, normális esetben. Nem az üres kérdésekről beszélek vagyis írok.

A bejegyzés másik oka pedig az instagramon mostanában érkezett üzenetek, melyek újra és újra ráébresztenek arra, hogy van értelme. Az oldal építésének is, a blognak is és persze a küzdésnek, kitartásnak még akkor is, ha épp csak a szobám négy fala vesz körül. Nekem ilyenkor a közösségi oldalak a jelentik a külvilágot és ezért hálás vagyok. Talán így másképp is tekintek ezekre a felületekre. Fontosak a kapcsolatok és ilyen formában is sok-sok csodálatos embert ismertem meg. 

Engedéllyel idézek is két üzenetet, egyik @peterpazmandy gondolatai. Mostanában a gyengeség miatt nem megy annyira a koncentrálás, hogy átadjam a gondolataim szépen, érhetően, világosan, azonban mikor Pétert olvastam azt éreztem, hogy „wow, igen, végre valaki érti és zseniálisan megfogalmazza azt, amit nekem nem mindig sikerül”. Olvassátok figyelmesen, kiemeltem valamit!

Szia! Olvastam a blogod - mindenkinek olvasnia kellene! Olyan embereknek is erőt adhat, akinek semmi baja - igazán lélekformáló. Én már a napfényben úsztam, de fél lábbal még a gödörben - most sikerült azt is kihúznom, miután olvastam a soraid. Ezt nagyon köszönöm neked! Más, de kellően súlyos problémám volt amit most nem írnék le. Hasonlóan cselekedtem, gondolkodtam mint te. A közvetlen családomon kívül mindenkit kizártam az életemből.

Egyszerűen azért, mert nem akartam, hogy betegként kezeljenek, hogy egy vendégségben alám tolják a széket stb... Szerencsére az én bajom egy sikeres műtéttel lezárult. Azóta mindenhez és mindenkihez másképp viszonyulok! Amiket és ahogy leírtál, mintha a saját gondolataimat, érzéseimet is látnám. Megváltoztam, de ez pozitív hozadéka a történteknek. Így ismeretlenül is minden jót kívánok! Valósítsd meg a céljaid, élvezd a naplementéket! Kitartás!

A szememben te vagy a legerősebb ember! Még egyszer köszönöm a blogod, hogy olvashattam a soraid! További szép napot!...és ahogy Hosszú Katinka az Iron Lady, úgy Csóré Andrea a Nevergiveupgirl!

Most már értitek, hogy miért szeretem olykor egyedül megélni a nagyon rossz napokat? Persze olykor felmerül bennem, hogy változtatok ezen, kipróbálom milyen társasággal. De nem a közeljövőben tervezem.

Illetve szeretném még Szandi, @szokegondor ma küldött üzenetét megosztani veletek. Örülök, hogy vannak, akik ismeretlenül is olvassák a blogom és visszajelzést kapok. Igen, jól esik a lelkemnek. Ezúton is köszönöm!

Basszus! Elolvastam a blogodon a sztoridat, szóhoz se jutok. Egyszerűen csak azt érzem, hogy írnom kell neked, hogy baromi erős ember lehetsz és én ismeretlenül is felnézek rád! Szerintem sokan feladták már volna úgyhogy csak egy csodálatos estét szeretnék neked kívánni és nagyon sok erőt adott olvasni a soraidat (pedig én nem vagyok beteg), mert tényleg az ember annyi mindent természetesnek él meg, pedig minden ilyen dolgot jobban kéne értékelnünk az életben sok kitartást kívánok.

Nem vagyok blogger, én csupán a saját szórakoztatásom miatt pötyögök, szeretem leírni a kusza kis gondolataim, mert ilyenkor összeállnak egy egésszé. Na jó, ez utóbbi nem igaz, csak a helyére kerül a puzzle egy-egy darabkája. Például sokat foglalkoztat mostanában a hit, lehet írok majd erről. Nem feltétlen a vallásra gondolok itt, hanem az emberek hite foglalkoztat. Az, hogy ki miben hisz, vagy kérdezhetem inkább úgy, mi az, ami motivál, ami erőt ad a nehezebb napokon (ha drámai az élet)? Ha valaki tőlem kérdezi, hogy miben hiszek a válaszom az, hogy MAGAMBAN. Hiszen, ha én nem hiszek magamban, akkor ki fog? Ahogy ezt már említettem régebben is. Ettől függetlenül: 

Te miben hiszel?
És azt honnan tudod,
hogy az tényleg igaz?
Most éppen jó, és
nyújt is vigaszt
Kérlek magyarázd el, hogy megértsem.


Egy dalszöveg, ami nagyon megfogott, pedig a zene alapvetően nem stílusom. Pár éve kaptam egy nagyon kedves barátomtól (ő magára fog ismerni, ha olvas) és ő az az ember, aki gyakran elgondolkodtat, erőt ad, azonban gyakran kiveri a biztosítékot is. Hm, pont ez a klassz, örülök, hogy ismerhetem.

Ammm....és miben hiszek még? Azok után, amit tapasztalok az életemben határozottan kijelenthetem, hogy az emberekben. Csak észre kell venni a csodákat, amit kapunk egymástól és nem arra koncentrálni, vagy nem azokra, akik anélkül formálnak véleményt, hogy cseppet is belelátnának a napjainkba. Aki így tesz, az tegye fel a kérdést, hogy mennyire érzi magát boldognak?! Miért nem kérdez mielőtt ítél? Honnan tudja mit és miért tesz valaki? Legyek az én vagy bárki más. Persze én meg más életébe nem látok bele, wáá ördögi kör, bizony. Azért megjegyzem, mióta hobbimmá vált a pozitív paranoia és az, hogy úgy állok hozzá az emberekhez mondjon bárki bármit, hogy végigfuttatom gyorsan, "vajon ő miért mondja ezeket?" "mi zajlik benne?" vagy épp "mit tanulhatok tőle?", akkor is, ha megbánt, azóta nyugodtabbnak és kiegyensúlyozottabbnak érzem magam. Tehát jelzem, működik. 

 

Köszönöm, hogy ma is olvastál!

 

Nevergiveupgirl

Mindig, minden helyzetben mosolyogj sugárzóan! Vagy...

Helló!

Tegnap kaptam vért, ami után mindig tökboldog' szoktam lenni, mert jó érezni, hogy élek. Most nem így volt és valahogy még a mai nap sincs így. Elkezdtem írni is tegnap, de túl fáradtnak és negatívnak éreztem magam, így hagytam a francba.

20631841_1580142575375181_952911371_n.jpg

Ma már egy hajszállal jobb a helyzet, legalábbis reggel így éreztem. Mostanra úgy érzem sokkal jobb és nem azért, mert jól vagyok. Nem kezdem el sorolni mi minden(em) fáj épp, ettől tekintsünk el. Attól viszont ne, hogy eszembe jutottak azok az emberek, akik egy-egy mondatukkal erőt adtak. "A Te életed tiszteletreméltó" - Márk mondta nekem ezt régen, évekkel ezelőtt és szerintem a mai napig nincs tisztában vele, hogy milyen sokat adott ezzel. Talán írtam már erről. Vannak még ilyen "mondataim", amiket számomra fontos emberektől kaptam ajándékba. Ezek mindig segítenek, kihúznak a ..... - pont onnan -. Érdekes, a negatív mondatokat nem jegyeztem meg, pedig biztos voltak azok is.

Szóval változó az, ahogy mostanában érzek lelkileg. De mindig összeszedem magam, mert szeretem az érzést, amikor élénk, lelkes és vidám vagyok. Amikor őszintén, sugárzóan mosolygok az emberekre, amikor van erőm, hogy kihúzzam magam és gyorsan sétáljak, mert önbizalmat ad, ami tökalap', hogy kell.

Szeretem, mikor szeretem magam. Nem azt szeretem, ha más szeret, az is lényeges - bár majdnem azt írtam, hogy az nem érdekel -, mégis a legfontosabb számomra az, hogy saját magammal legyek jóban, összhangban. Onnantól jöhet bármi, megoldom. Oh, na meg az alvás és a vér, mert ők hozzátartoznak a lelki békémhez. A lelki békém pedig a kiegyensúlyozottságomhoz, ami pedig ahhoz, hogy elfogadjam és szeressem magam. Ami pedig ahhoz, hogy másokkal is kedves, türelmes és szeretetteljes legyek. Így ezt vissza is kapom, szép kis körforgás ez. Vagy nevezzük bárhogy, de működik. Tükör. .....és, ha már tükör:

Ha megérted, amit kérek tőled, jó nő leszel. Mert a jónőségnek semmi köze ahhoz, hogy mit mutat a tükör. A jónőség lényege, hogy belül szabad vagy. És bízol. Magadban, és egy kicsit azért másokban is... érted? Ha viszont nem bízol, akkor mindig frusztrált, görcsös kiscsaj maradsz. Nemhogy táncolni nem fogsz tudni, hanem élni sem. Élni, csupa nagybetűvel! - Fejős Éva -.

Azért halkan - vagy hangosan - megjegyzem, hogy szerintem nem kell mindenkit szeretni, én legalábbis nem szeretek mindenkit és ez így van jól. Van, akit őszintén nem kedvelek. Tehát ez remek, mert őszinte vagyok. Naugye'.

Még valami. Mindig, minden helyzetben mosolyogj sugárzóan! Jobban leszel tőle, tényleg, próbáld csak ki! Szomorkodhatsz is, olykor kell, de csak rövid ideig tedd! Hosszú távon nem éri meg. Meg a kávé, a kávé is sokat segít. Mondja ezt egy kávéfüggő, azaz ÉN.

20631858_1580143765375062_1048652565_n.jpg

A meleg miatt ne nyafogj, hanem élvezd! Nyár van, télen meg tél. Szóval szerintem úgy összességében ne hisztizz semmi miatt, hanem értékeld azt, amid van - igen, többször írtam már ezt is, de ismétlés a..... -.  Vagy tudod mit? Tedd azt, amitől Te most épp jól érzed magad! Ha sírni szeretnél, akkor sírj, ha kiabálni, kiabálj, ha csapkodni, csapkodj, tökmindegy'! Te ismered legjobban magad, ezt sose feledd, mondjon bárki bármit! Mert ki vagyok én vagy akárki más, hogy megmondja mit tegyél és hogyan érezz vagy hogy mitől leszel jobban? Na, és Te ki vagy?

 

Nevergiveupgirl

(Treina)

 

 

Most - nem - jó

Hastag sadday

Azt mondják, mikor valami bántja az embert, jót tesz, ha leírja, mert közben rájön, hogy azért "ez nem világvége'" és könnyebb megoldásokat keresni.

news_6631_grafologia1.jpg

Nos. Tökszarul vagyok. Pont. Kicsit (vagy nagyon) el vagyok keseredve és tudom, hogy ez csak egy állapot (mármint a szomorúság), de most akkor is rossz és sokszor máskor is. Egy ideje az eddiginél is rosszabbul alszom, inkább nem mesélek az éjszakáimról. Lassan ott tartok, hogy előre félek az estéktől, ami nyilván töktré'

Épp hányingerem van, fáj a hasam meg a fejem is, de baromira, nehezen kapok levegőt, szédülök és ilyen elcseszikazemberkedvét' dolgok. Jah, fáj az egész testem is...Mitszámít'. Majd elmúlik. Francokat. Számít. Nagyon is. Befolyásolja az életem, a mindennapjaim, de legyen az csak a MA. Várom a holnapot, hátha jobb lesz.

tumblr_static_large.jpg

Sírnék is meg nem is. Néha annyira nem látom már ennek értelmét, küzdeni, harcolni, mindig - nyilván ezek csak pillanatok, percek, órák vagy épp napok, de akármennyi idő is ki kell rángatnom magam onnan -. Olykor az fáj, hogy szeretném, ha értenétek és nem. Tudom, hogy nehéz. Nektek is. Nem is tudom mit mondjak. Valami pozitívat kéne, amm.... Örülök, hogy múlt héten 105 volt a hemoglobinom. Most nem érzem annyinak, de biztos csak rosszulaludtam' és az lehúz fizikailag. Így kezdődött, asszem'. Vagy azzal, hogy egész éjszaka idegeskedtem? Elgondolkodtató.  

Néha azt is érzem, hogy bántanak az emberek, na nem mindenki, csak páran. Ne foglalkozzam vele, tudom. Nem is azt nehéz elengedni, hogy valaki megbánt, úgy értem...inkább azt nem értem, hogy aki nem is ismer igazán miért ítél meg?! Vannak, akik irigyek. De könyörgöm, a betegségemre is irigyek? Tettek vajon valamit azért, hogy jobb legyen? Lehet. Ha igen és mégse jó, akkor csinálják jobban! Ha magukkal foglalkoznának, talán...Nekem is jobban kell vagy másképp, tisztában vagyok vele, világos. Nehéz? Az. Megéri? Meg! 

Az elmúlt hetekben megfigyeltem azt is (sajnos), hogy ha valakinek nemet mondok, mert az az ésszerű, akkor onnantól szar ember vagyok. Ez szintén nem általános, de előfordul és igyekszem megérteni a másik felet(feleket), hiszen mindenkinek van gondja, de a másik fél miért nem gondol ebbe bele, hogy nekem milyen?

Take it easy! 

Ilyen bejegyzés is kell, mert így is van. Ez csak egy nap. Holnap jobb lesz. .....és különben is majd elmúlik, csak:

most nem jó.

Dehogynem. Élek, mi kell még? Világvége meg aztán végképp nincs. Ugye, hogy ugye? Összeszedem magam és sétálok egyet, mert megtehetem. Tedd ezt te is! Vagy egyszerűen légy boldog és hálás azért, hogy sok mindent megtehetsz, ami nem mindenkinek természetes. Ammm és öleld meg a szeretteid, amíg teheted. Ma nagyon érzékeny hangulatom van, ez tény. De...gondolkozz el az élteden. ÉLJ és foglalkozz magaddal vagy azzal, akiket szeretsz! Ne ölj energiát mások csesztetésébe! Felesleges. Idővel megérted. Én meg idővel el tudok majd engedni mindent. Sokat tanulok, háááh, kell hozzá a tapasztalat is, köszönöm. Mindig erősebb leszek, minden tapasztalattal. Keep goning! Stay strong! 

Jelzem, tényleg jót tesz az írás.

Nevergiveupgirl

(Treina)

Hey guys!

Mi történt mióta nem írtam?

Sokminden'. 

Röviden a helyzet:

okay_automatic500.png

Elkezdtem edzeni, személyi edzővel, amit abba is hagytam egy hónap után. Az edzést nem és termen kívül játszom a súlyokkal. Természetesen bízom benne és törekszem rá, hogy vissza tudjak menni Ádámhoz - legjobb edző, szerintem, számomra -. A "miért alakult így?" kérdést nem boncolgatom. Nyomós oka van.

Úgy nagy összességében minden frankó, vért is ritkábban kapok. Mióta nem írtam blogot csak kétszer váltam vámpírrá és fogyasztottam a piros nedűből. Igaziból egyre kevésbé ízlik. Szóval lejövök a szerről hamarosan. Ettől függetlenül továbbra is arra biztatlak Benneteket, hogy adjatok vért! Mert nekünk az ad erőt, energiát, tehát mindazt, ami szükséges egy kiegyensúlyozott élethez. Energia nélkül nehéz minden, rettenetesen. Egyre több nap tapasztalom meg az utóbbi időben azt, hogy elérkezik a délután és még nincs "elájulok" és/vagy "hányingerem van a gyengeségtől" érzésem. Gyakran megállok egy pillanatra, nem szó szerint, bár olyan is előfordul és megélem ezeket a másodperceket, amikor észbe kapok, hogy "wooow, nem érzem, hogy létezem, könnyű vagyok és nem nehéz levegőt venni" és egyszerűen minden olyan csodálatos. Hétvégére elfáradok, de szerencsére fel tudok töltődni, ehhez persze pihennem kell, amit én is nehezen fogadok el olykor, gondolok itt a passzív pihenésre, amikor fel sem kelek egy napig, mert arra van szüksége a szervezetemnek. Azonban szerencsére gyakran jót tesz az aktív pihenés. Amikor nem kattog az agyam mindenféle teendőn. Ez inkább a lelki világom rázza helyre, ami pedig tudjuk, kihat a fizikai állapotra. Múlt hétvégén voltunk motorozni, na, akkor maximálisan jelen voltam és megéltem a pillanatokat. Ha a természeteben vagyok és egyedül sétálgatok is ezt érzem, nyugalmat, biztonságot, boldogságot és, hogy szabad vagyok. Imádok szabad lenni, nem szeretem ha bárki vagy bármi beszabályoz - a betegség pedig gyakran teszi, úgyhogy ezért is vívok kemény harcot sokszor magammal -. Egyébként még mindig szeretek egyedül lenni, mondják, hogy le kéne szoknom róla. Fene tudja.

Megismertem érdekes embereket az elmúlt hetekben. Van, akivel azóta már nem állok szóba, de nem is ez a lényeg. Sokat kaptam tőlük, életfelfogásban. Nem mindennel tudtam egyetérteni, de ez így van jól. Amire szükségem volt, azt megtartottam és hasznosítom nap, mint nap. 

Nagyon sokat számít valóban, hogy hogyan állunk hozzá az élethez és persze az emberekhez. Hiszen "velük élünk". Hatunk egymásra, így vagy úgy. Hiszek abban, hogy idővel minden a helyére kerül, ha teszünk érte és figyelmesek vagyunk. Örülök a visszajelzésnek, hogy van, akit - akiket - én motiválok. Nekem ez óriási erőt ad, köszönöm. Ilyenkor tudom, hogy ezért IS van értelme küzdeni. Persze főként magam miatt csinálok mindent, mert ez az én küzdelmem. Ezt már azért megtanultam. Alapvetően úgy gondolom, hogy mindenki magát motiválja. Vagyis a célja. Megint ide lyukadtam ki, célok. Hm, mert a célok visznek előre, történjen bármi.

Pár napja olvastam, hogy:

Könnyebb magad belecselekedni a motivációba, mint belemotiválni magad a cselekvésbe.

Átment? Szóval kezdd el! Rájössz, hogy jó érzéssel tölt el, látod az eredményt és máris motivált leszel. Legyen az bármi - futás, edzés, munka...tanulás...-  Elkezded akár a futást és nő az állóképességed, több energiád lesz, jobb alakod, majd megállapítod, hogy "oooo, ez jóóó, tetszik" és máris motivált leszel. Azaz belecselekedted magad a motivációba. Ellenkező esetben mondogatod, hogy "húúúú, holnaptól futok, de klassz lesz", majd felkelsz reggel és szabad az eső, nem mész futni. Nem motiváltad bele magad a cselekvésbe. Remélem érthető a különbség.

Nem is "okoskodom" tovább, csak jöttem egy kis 'minden rendben van' helyzetjelentéssel.

Nem tudom mikor jövök újra, nem szeretném hanyagolni a blogot. Addig is élvezzétek a nyarat, a jó időt. Én imádom.

 

Nevergiveupgirl

(Treinamento)

 

 

 

 

 

Ez az én küzdelmem, nyugodtan lehetek önző, nem ártok vele senkinek

Helló!

Hogy vagytok? Remélem mindenkit feltölt ez a szép napsütéses idő. Nekem nagyon jól esik a szürke tél után. Na, de mesélek, hiszen biztos izgatottan várjátok, hogy mi a helyzet velem. Az elmúlt hónapom kissé kaotikusra sikerült, érzelmileg. Voltak nagyon jó és nagyon rossz napjaim, aztán végül elkezdett a "nagyon rossz" dominálni. Azért az idézőjel, mert ez nem csupán rosszkedv volt, annál sokkal több. Ezt csak a közvetlen környezetem vette észre, illetve azért sejthette bárki egy-egy megosztásomból.

thisismystory_video.jpg

Az egész úgy kezdődött - szerintem -, hogy eldöntöttem, nem nyafogok, nem panaszkodok (még mindig fenntartom a jogot, hogy ezek a kifejezések mást jelentenek annál, mint, amikor egy betegséggel küzdő ember szeretné olykor elmondani mégis mi játszódik le benne egy másnak átlagosnak számító nap után, hullafáradtan, remegve hazaesve....). Ennek a döntésnek több oka van. Először is önmagam, mert úgy gondolom, azzal, hogy beszélek róla csak energiát adok a negatív érzéseknek, fájdalomnak, illetve, ha kívülről ezt megerősítik az semmiképp nem visz előre. Ettől csak rosszabb lesz, önigazolás, amit nagyon sok ember tesz - több ismerősömön tapasztalom sajnos és ez elég kellemetlen, konkrétan azt érzem, hogy leszívják az energiám -. Például a betegségem régebbi történéseiről utálok mesélni, mert fáj, mert nem kellenek azok az emlékek. De egy fárasztó nap után 5-10 percben elmondani - és nem csak mosolyogni, mint egy idióta -, hogy kikészültem a sok hülyeség miatt, az talán más kategória, nem tudom egyébként. Mindenesetre úgy érzem velem ez a módszer olyan jót nem tett, inkább elfojtás lett belőle. De csak azért, mert rosszul csináltam. Ez akkor hasznos, ha az ember a gondolataiból is elengedi a negatívat, illetve ki tudja cserélni pozitívra. Azonban, ha magában kattog tovább, kifelé viszont azt mutatja, hogy minden happy, az csak ingerlékennyé teszi az embert - engem azzá tett -. Ez pedig a közvetlen környezetemnek sem jó, úgyis látják, hogy valami nem oké és itt a vicc, hogy a másik ok pont a körülöttem lévők kímélése is volt (lett volna). Nekem sem esik jól, ha elveszik az energiám a sok negatív cuccal, fuuu, lelkileg totál ki tud készíteni, amikor egy pozitív gondolata sincs az illetőnek. Kemény, rossz lehet az ilyen embernek saját magával létezni, pedig magát nem tudja elküldeni sehova és elmenekülni sem tud - ezért kell jóban lennünk önmagunkkal -. Én nem szeretném ezt tenni senkivel, ha előfordult bocsánat. Van egy egyensúly ebben is. Meg kell találni.

Önmagammal kell ezt lejátszani, pozitív dolgokra koncentrálni, megoldást keresni. Ezt is teszem, de higgyétek el, kívülről roppant könnyű megmondani a frankót, mikor jól vagy legalábbis jobban van az ember. Olyankor az én világom is más, teljesen, annyira, hogy nem is értem, hogy tudtam olyan szomorú lenni, vagy épp feszült. Hogy a fenébe tudtam olyan rossznak látni mindent? A válasz persze egyszerű: "A külvilág belső világunk tükörképe". Hasznos kis gondolat ez, érdemes elgondolkodni rajta, mikor ítélkezünk, mikor hibát látunk MÁSban - értitek -. Nézz magadba, lehet az a hiba benned van, vagy benned is ott lapul. Önismeretnek jó játék.

Azt is tudom, hogy nincs "ha jobban lennék...", erről írtam már. Mégis, igenis eszembe jut, mert olyan dolgokat fogadok el így, alkuszom meg, amit sokszor konkrétan megalázónak érzek - és csúnya ezt tenni magammal -. De kezdek felébredni, hogy hahó, azért, mert ilyen állapotban vagyok még nem kell ezt tennem magammal! Így nézve jogos mindenki cseszegetése. Nyilván miattam teszik, nekik miért lenne érdekük poénból mondogatni ezt-azt, de élni helyettem nem tud senki és megélni sem dolgokat. Köszönöm továbbra is a tanácsokat, de szögezzük le azt is, hogy minden ember más és mi magunk is folyamatosan változunk. 

Egyetlen ember sem léphet kétszer ugyanabba a folyóba, mert az már nem ugyanaz a folyó, és ő már nem ugyanaz az ember.

A másik érdekes és nem új felismerés, hogy talán túl kedves vagyok, ez most így hülyén hangzik, de sajnos azt látom, hogy az jut előre, aki átgázol mindenkin - mondhatjuk, hogy az, aki határozott és kiáll magáért, ez így rendben is van, de én konkrét átgázolásról beszélek, amikor az illetőt nem érdekli, hogy a másik emberben kárt tesz, jelzem, hogy ez múlt heti tapasztalat -. Nem, nem célom ilyenné válni, nem is fogok. Szeretnék jó példát mutatni, mert a világ a példánktól változik meg. Azonban egy egészséges önzőség nekem sem árt(ana). Ez az én küzdelmem, nyugodtan lehetek önző, nem ártok vele senkinek, azt hiszem ez az egyik kulcs. A másik pedig az, hogy a kritikától lazán el kell vonatkoztatni. Most komolyan, ennyi az egész és csak úgy éld az életed, ahogy szeretnéd? Nem, mert vannak játékszabályok, amiket be kell tartani és ehhez jönnek még a plusz nehézségek, mindenkinek más. Tekintsünk rájuk megoldandó feladatként, kihívásként.

Arra volt nagyon jó az elmúlt egy hónap, de főként az utóbbi két hét, hogy elkezdtem edzeni.

10960161_1376444372672389_729127054620513101_o_1424343559.jpg

Ennek van egy sztorija. Múlt hét hétvégén történt valami, ami maximálisan kiborított. Felébredtem vasárnap reggel és bámultam a plafont és azon tűnődtem, hogy egy életem van, ez így nem mehet tovább és elkezdtem pötyögni a telefonomon, hogy "személyi edzőt keresek.....". Nagyjából végig sem gondoltam mit írok, csak úgy jött és megosztottam itt-ott. Nyilván régen érett bennem a gondolat, de mindig ott volt a KIFOGÁS, hogy "de mégis hogy lenne már rá energiám, élni is alig van sokszor", "drága", "próbálkoztam már másfajta edzéssel, kudarcot vallottam és nem szeretnék újra csalódni magamban". Végül pont ez segített, hiszen mennyit papoltam már a kudarcról. Azt mondják, hogy a "sikersztorik mögött számos kudarc is áll." A sikeres ember először elbukik - sőt, többször is -, aztán pedig gyökeresen megváltozik az élete, mert nem adja fel. Legyen így, gondoltam! Szerencsére nagyon segítőkész volt mindenki és rengetegen írtatok, köszönöm szépen ezúton is. Komolyan meglepődtem. Jól esik. Így nagyon hamar megtaláltam a számomra megfelelő edzőt. Tudom, hogy nem lesz könnyű és még mindig nincs fogalmam arról, hogy hogy lesz energiám mindenre. De ezt most picit elengedem és az élet megoldja. Nem idegeskedhetek azon egész életemben, hogy "jajj, gyenge vagyok", jelenleg ez így van rendben, el kell fogadni és menni előre. Persze most megint könnyebb, mert pénteken kaptam vért, ismét a "bárcsak így maradnék örökre" életérzést élem. Elképesztő. Sokan így élnek nap, mint nap, ezzel az érzéssel? Úgy értem, hogy van elég hemoglobinjuk. Mégis megy a nyafogás, meg a kifogás sokaknál. Wow, komolyan, el sem hiszem. Sőt! Azért így sincs 120 a hemoglobinom, vajon milyen lehet 130 körülivel létezni? Szerintem megváltanám a világot, hehe, csak viccelek - vagy nem -.

Szóval úgy gondolom, hogy nem, nem csak az edzés fog segíteni, hanem az életmódváltás, ami nyilván összetett. De az edzés ad egy lökést mindehhez, hogy odafigyeljek, hogy rendesen táplálkozzam, többet pihenjek, magamra is legyen időm, ne csak másra és ne helyezzek már mindent és mindenkit magam elé.

Arra is rájöttem az utóbbi hetekben, hogy kik azok, akikre valóban számíthatok, a többiek meg kapják be! Bocs, de ez van. Szerintem ez most így tökéletes végszó.

Update: sétáltam egyet és járt az agyam - ahogy szokott -, muszáj leírnom. Elég régóta olvastok, (bár lehet vannak újak, nektek üdv, régieknek pacsi és köszönöm, hogy velem vagytok) és gyakran leírom ugyanazt, vagy legalábbis hasonló gondolatokat. Hogy miért van ez így? Mert még nem sikerült változtatni mindenen. Hogy negatív dolgokról is írok? Szerintem ez jó! Miért? Mert most ezen a szinten vagyok és szeretnék fejlődni, ezért teszek is.

Másrészt, tudjátok valóban ez az igazság (szépítsem?), ilyen az életem, nem rózsaszín tündérmese - tudom, másé sem - és rajtam (is) múlik, hogy happy end legyen a vége. Ebből kell kihoznom a maximumot és lehet valakit épp ez fog motiválni, hogy innen is lehet indulni, el lehet kezdeni akár egy életmódváltást (edzés, tudatos étkezés, meditálás, pihenés....ect.), de bármi mást, ami neked segít, amire vágysz. Mert könnyű vagy legalábbis könnyebb, ha úgy nagyjából minden rendben van és akkor gondolunk egyet és menjünk még előre. Az is nagyon nagyszerű, nem is erről van most szó. Mindenhez kell akaraterő és kitartás. De bele lehet vágni bárhonnan, bele kell vágni, ha van egy álmod tegyél érte, bármi áron, mert értelmet ad annak, hogy felkelsz reggel és tudod, miért teszed. Erre az érzésre minden embernek szüksége van, mindenki megérdemli. Megéri, hidd el, csak ne félj!

Engem Paul motivált és motivál a mai napig. Számomra is meglepő, furcsa, megdöbbentő és nem találok rá megfelelő szót, hogy miért pont Ő, a világ másik feléből. Sokszor segít egy-egy döntésemnél is, ha úgy érzem "bajban vagyok" megkérdeztem magamtól, hogy "ebben a helyzetben Paul vajon mit tenne?" így elkezdem keresni a megoldást, ami jó kiindulópont. Tudom, hogy ő nem adja fel, mert ha van egy rossz napja, tudja, hogy el fog múlni és mindig a jót várja, a jóra számít, előre néz. Ha kitartunk és küzdünk meglesz az eredménye. Mostanában pedig azt mondja mindenre, hogy "easy", akkor is, ha nehéz. Én is így teszek és megcsinálom. Ismerem a múltját, hogy honnan indult, miken ment keresztül, számomra ő hiteles, valószínű ezért lett Ő a példaképem. Természetesen a teljes életútjával nem vagyok tisztában, de ahhoz pont eleget tudok, hogy higgyek abban: fel lehet állni, akárhol tartasz is most, csak bízz magadban!  ...és, hogy mit gondolnak az emberek? Az utcán vagy bárhol...az nem számít, gondold azt, hogy csak statiszták

 

Nevergiveupgirl

(Treina)

 

 

 

Milyen vagyok? Mesélj!

Helló!

Valamiért gyakran blogolok vér után. Talán azért, mert szeretném átadni, hogy mennyire nagyszerűen érzem magam ilyenkor. Most is. 

Szeretnék így maradni, örökre. Hogyan kell? 

Jójó, tudom, hogy vannak dolgok, amiken mások szerint változtatnom kell. Ez rendben van. 

Változtam az utóbbi időben. Sokat. Egyelőre ez sokaknál kiveri a biztosítékot. Evvan'. Vannak élethelyzetek, amik kiváltják ezt, aztán majd elmúlik. Tudjátok, minden elmúlik egyszer.

Nos. Hogy hogyan maradjak így? Jól. Sok hemoglobinnal. 

  • No stress (azthogykell'?)
  • Ne foglalkozzam a kritikával, főleg nem azokkal, amelyekkel szándékosan le akarnak húzni. Ezt amúgy köszi, mostanában jókat mosolygok a próbálkozásokon és az jót tesz.
  • Egyek. Normálisan. Jóoké', jogos.
  • Ne kávézzak ennyit (nem is kávézom sokat)
  • Ne hagyjam, hogy kihasználjanak (ez összetett téma)
  • Ne panaszkodjak!
  • Ne nyafogjak!
  • Ne magyarázkodjak!
  • Ne parázzak előre hülyeségek miatt! (90%-ban meg sem valósul, alaptalan félelmek)
  • Ha épp jól vagyok, ne féljek előre, hogy "majd megint milyen rossz lesz, ha rossz lesz :D". Csak úgy éljek a "mostban", tudod: "Most jó".
  • Magamnak Én legyek a legfontosabb! Legyek önzőbb! 
  • Higgyek magamban! Ha én nem hiszek, akkor ki fog?

Szóval összességében Én Én vagyok, Te pedig Te vagy, ilyen egyszerű. Nem tudhatom helyetted, hogy mi jó neked, ahogy helyettem sem tudhatja senki. Kívülről tökegyszerű'. A javaslatokat köszönöm szépen, szükségem is van rá, de aztán azt kezdek az információval, amit szeretnék. Ezt fogadd el! Ha nem tetszik, csak engedd el és kész! 

Lehet nem vágyom rá, hogy "segíts"! Olyan szinten biztos nem, hogy azt hallom: "szarul csinálod". Lehet. Majd rájövök. De ne mondd meg, hogy hogyan éljek! Ezt is köszi! Nem mindig kellenek szavak.

Elfogadom. Nyilván nem jól csinálom, ha így vagyok, ahogy. Azonban senki sincs a helyemben. Változok, jobb lesz, egyre jobb. Idő. Vannak szokások. Nem egy nap alatt váltak szokássá. Nem is egy nap alatt fognak "elmúlni". Persze lehet az lenne a jó, egy drasztikus váltás. De fogalmam sincs, hogy hogyan kell. 

Nem ismertek, senki sem. Ne higgy a látszatnak, van, hogy csal! 

Hogy miért vagyok most "ilyen"? Milyen vagyok? :) Mesélj!

16788017_1397732480282859_2077349236_n.jpg

 

Az, hogy én ki vagyok, attól függ, hogy te minek akarsz látni engem.

 

Nevergiveupgirl

(Treina)

 

 

Egy újabb "véres" nap után

Helló!

Régen jelentkeztem, magamnak ugyan írogattam a gondolataim, ezeket egyelőre nem osztom meg veletek. Ennek semmi különös oka nincs, egyrészt már sokat leírtam belőlük az előző bejegyzéseimben, másrészt kicsit szomorúak, illetve most nem annyira szeretnék lelkizni. Ma csak tényközlök - ez azért nem teljesen így lesz -, vagy valami hasonló.

Változás - lásd előző bejegyzés -. Nem olyan egyszerű az. A jó állapotot megtartani pláne nem könnyű feladat. Főleg így télen, bár azt mondják minden lelki eredetű, fene tudja - ahogy mondani szoktam -. De nagyjából november vége-december eleje óta beteg vagyok (torokfájás, láz, köhögés). El sem múlik igazán, vagyis baromi gonosz. Mikor kezdek örülni, hogy meggyógyultam, akkor újra támad. Elég nehezen viselem, úgy alapból iszonyatosan utálom ezt a torokfájós témát, engem jobban kiborít, mint az alapbetegség. De az is lehet, hogy pont azért, mert az is rosszabb lesz ilyenkor, napokig az ágyból kikelni alig tudtam és ez sajnos nem túlzás.

Szóval igen, most is beteg vagyok, annyira nem kellemes, 75 lett a hemoglobinom is. Kaptam ma vért, hogy erős(ebb) legyek, aztán kezdhessem elölről az egész tönkreteszemmagam'projektet. Jah, nem. Mindig elfelejtem, hogy vigyáznom kell magamra és azt is, hogy  nem baj, hogy furcsa vagyok. Mire gondolok ezalatt és miért érzem így? Ha igény lesz rá kifejtem és igény nélkül is, csak most nincs energiám hosszasan pötyögni (és nem lelkizek :D), hosszú volt ez a nap. Csak azt mondom, hogy rendben van így. Szerintem.safe_image.jpg

Visszatérve picit, nyilván viccelek azzal, hogy tönkreteszem magam, de gyakran úgy  érzem, hogy nekem minden és mindenki fontosabb, mint önmagam (most akkor mégis lelkizek?). Azért nyugi, betelt a pohár és ugyan vannak helyzetek, amikor/amiért nem szólok, mert felesleges energia (egy kedves ismerősöm azt mondta, hogy "szard le", hát ammm, inkább azt mondom, hogy elengedem, de igaza van, ráadásul sok mindenben igaza van), de ez nem jelenti azt, hogy nem tudok róla. Nem csípem, ha átvernek vagy hülyének néznek és a többi hasonló kedvesség, legyen szó az élet bármely területéről és persze az igazságtalanság sem a kedvencem. Azonban! Amennyiben ezekből a dolgokból károm nem származik és előnyöm sem, hogy küzdenem kellene ellenük/értük úgy az egészségem fontosabb és lássuk be, egyébként is fontosabb. 

Kissé elszomorított a butaságom, mert senki sem adja vissza az időm, amit arra fecsérlek, hogy idegeskedek és aggódom felesleges dolgok/helyzetek miatt. Ez megbetegít, pedig az életem az enyém, felelős vagyok érte, helyettem nem vigyázhat rá SENKI. Óriási ajándék, amit meg kell becsülni és tudod: Légy hálás!

Na, de mesélek még a mai napról. Ugye megkapta a vért Lackóban. A csajok most is extra cukik voltak, mint mindig. Nem fogok megint áradozni, hogy mennyire klassz érzés így "több vérrel" a lét, de hazafelé majdnem elbőgtem magam a buszon, hogy nekem ez KELL (ahogy egy autó is KELL, mert megkönnyítené az életem, úgyhogy a lista elejére került), ez az érzés....örökre, állandóan, mindig.... Na, és akkor változtassak, ugye! Nem érti senki sem, hogy mit és miért teszek. Én magam sem sokszor, de nagy káosz tud lenni abból, ha rossz állapotban igyekszik az ember összeegyeztetni mindent mindennel és persze plusz teher, ha valaki ilyen, mint én. Milyen vagyok? Szeretnék - akarok! - rengeteg mindent és nyilván tudom, hogy ezekért tenni is kell és teszek is. Mivel szeretnék mindent elérni - most azonnal, gyorsan - így keletkezik egy ellenállás (feszültség, aggódás) bennem a vágyott céllal kapcsolatban és pont ettől lesz kilátástalanabb a helyzet. Tudom, rangsoroljam és a többi. :) Rajta vagyok. Szóval olykor vissza kell vennem picit, lazulni és minden össze fog állni, csak rendben kell lennem. Hm, és olykor aggódunk olyan dolgok miatt, amik nem is számítanak, nem igaz? :)

Összességében a mai nap csodálatos volt, persze még nem árultam el a fő okot. Írt Paul - reggel, így feldobta az egész napom -, zseniális, hogy mindig jól tud időzíteni. Lássuk be, tud valamit! Sokat "beszélgettünk" -. Megy ez az angol nekem - de listás az angol tanfolyam is -, legalábbis azt mondja nincs vele probléma - aranyos -. Megértjük egymást, az a lényeg. Oh, és szívesen lát....mármint Amerikában.

A végére egy Laci kórházas selfie, mert nem én lennék, ha nem lenne ilyen kép...., akik követnek Instán, már láthatták.16358364_1376678915721549_1234467212_n.jpg

 .....és......

ne feledd, csodálatos vagy!

 

Nevergiveupgirl

(Treina)

 

 

 

Változás

Halihó!

Szuper napjaim vannak, mondjuk érdekes ezt így kijelenteni azok után, hogy durván rosszul voltam az ünnepek alatt és most sem érzem magam sokkal jobban. Azonban az a helyzet, hogy egyre jobban kezelem az olyan helyzeteket, amikor legszívesebben felrobbannék a dühtől és törnék-zúznék, mert elszomorít a gyengeség érzése és leírhatatlanul utálom átélni a sok fájdalmat, mégis türelmesnek kell lennem ilyenkor  - és itt főként magamra gondolok, úgy értem magammal szemben -. Alapvetően ez is tanít, sokat tanulok és ezt felhasználom az életben. Ilyen szempontból még szerencsésnek is mondhatom magam. Úgy érzem minden egyre jobban alakul az életemben, örülök a tavalyi döntéseimnek, mostanra beigazolódni látszik, hogy helyesek voltak (akkor is, ha meghozni fájdalmas volt). 

Maximálisan motivált vagyok újra és úgy gondolom ez is segít abban, hogy legyőzzem a negatív érzéseket és/vagy gondolatokat illetve pozitívra cseréljem. Ne értsetek félre, szoktam szomorú lenni, egyelőre. Úgy gondolom nincs ezzel baj. Amikor feszült vagyok és dühös az sokkal kellemetlenebb, mert erőteljesen kihat a környezetemre is - de cáfoljátok meg, ha nincs így -. Ez pedig nem helyes, ezen változtatnom kell. Az egyik módszerem elárulom, persze nagy titok nincs:stop1.jpg

Nem mondom, hogy mindig bejön, de sokat segít. Hiszen, ha elkezdesz mosolyogni egy idő után valóban jobban érzed magad. Persze mosolyogni baromi nehéz, mikor épp teljesen másképp érez az ember, de egy próbát megér. Hidd el! (jah előtte nyugodtan dühöngj, bőgj, szerintem azt is kell! csak ne tartson sokáig, mert az élet rövid)

Hogy mitől vagyok motivált? Fura, de jót tett ez a két ünnep közötti nagyon ramatyul vagyok időszak. Sokat voltam egyedül, feküdtem a csöndben, gondolkodtam...szenvedtem és átértékeltem. Remélem ez nem ideiglenes. Mondjuk érdekes, mert ez most annyira más érzés, ez nem arról szól, hogy elhatároztam, hogy ilyen vagy olyan leszek és például nem idegeskedem. Cseppet sem. Hanem konkrétan megváltoztam, fantasztikus - nekem nagyon fura megélni és bízom benne, hogy már így maradok -. Olyan dolgokon, amik miatt pár hónapja kiborultam volna már csak mosolygok. Egy életem van és ha az én lelkiismeretem tiszta, akkor mondhat bárki bármit és akárki akármit én akkor is értékes ember vagyok.

Ha már motiváció, Paullal beszélgettem egy kicsit. Zseniális. Komolyan nem tudom miért és hogyan hat rám ennyire, egyszerűen a kisugárzása is elképesztő. Neki köszönhető, hogy elkezdtem blogot írni. Bizonyos döntések meghozatalában is segített, pedig ő nem mondott semmit. Csak tudom, hogy ő mit tett volna és ez nekem elég volt, hogy jól döntsek. Fene tudja miért van ez így, de csodálatos, hogy ismerhetem. Nagyon hálás vagyok neki, fogalma sincs arról, hogy mennyire és ti sem tudjátok elképzelni. Komolyan varázslatos az egész. Hogy ő hogyan vészeli át a rosszabb napokat? Az ő életében egyre kevesebb van - hozzáállás -, de sajnos történnek tragédiák és a többi. Egyszerűen hisz abban, hogy holnap jobb lesz és úgy is lesz. 

Más.

Majdnem elfelejtettem, pénteken kapok vért, aminek most (is) örülök. Annak persze nem, hogy szükségem van rá, azonban annak igen, hogy erősebb leszek megint és jobban tudok koncentrálni. Imádom az érzést, amikor több erőm van és szinte csak úgy lebegek, nincs terheket cipelek érzésem - ezt a gyengeség okozza -. Úgy várom a hétvégét, mint kisgyermek a karácsonyt - ha már így ünnepek után vagyunk -. Olyan klassz lesz elmenni ide-oda Petivel úgy, hogy van energiám, mert az elmúlt 1 hónapban nem igazán tapasztaltam, hogy milyen az. Teljesen más megélni az élményeket, amikor fizikailag is rendben érzek. Hálás vagyok a véradóknak és köszönöm, hogy te is adtál vért és/vagy fogsz adni, amennyiben megteheted.

Hogy mi a jelenlegi elsődleges cél? Első körben jobban lenni, ez persze csak egy irtó pici részcél. A legnehezebb feladat az, hogy a jobban vagyok/jól vagyok állapotot megtartsam és még jobbá tegyem. Tudjátok, "nem megszerezni nehéz, hanem megtartani". Igaz ez mindenre! 

Aztán ki kell dolgoznom egy stratégiát, amiben minden benne van. Komoly szervezést igényel, de ezt már megszoktam. Változtattam az étrendemen is, illetve még alakítom, úgy érzem beválik. Elkezdtem vitaminokat szedni nagyobb mennyiségben, tudom, erre jobban odafigyelhettem volna eddig is, de valahogy úgy voltam vele, hogy úgyis tökre mindegy. Pedig nincs így. Főleg a magnézium lett barátom és a C, D vitamin. Na, meg persze az elmaradhatatlan edzés. Egy kis marketing, #nike 

15801768_1354755204580587_998360974_n.jpg

Ezzel gond nem lesz, mert elég megszállott módon képes vagyok edzeni még akkor is, ha semmi máshoz nincs erőm - persze van az az állapot, ami az elmúlt időszakban is zajlott, hogy nem megy, sehogyse', ezt túl kell élni lelkileg, nem könnyű számomra -.  Szóval imádom, kell, a mindenem a mozgás és ez így is marad. Továbbá szeretnék változtatni a kapcsolataimon, főleg a magammal való kapcsolaton, mert az hatással van másokra is illetve szeretném bővíteni az ismeretségi köröm olyan pozitív emberekkel, mint Lajos, aki ma is megmondta a frankót:

Pedig az élet semmivel sem hosszabb gyűlölködéssel....viszont sokkal sz@rabb, mert nem jut energia örülni annak, hogy itt lehetünk,és rácsodálkozhatunk erre a gyönyörű világra...! - mondta ezt Lajos, aki túlélt mindent

 

Nevergiveupgirl

(Treina)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Karácsony....jaaa NEM is

Helló!

Boldog karácsonyt drága olvasóim!

merry-christmas-hd-images.jpg

A karácsonyról nem is ejtenék több szót. Ennek semmi különösebb oka nincs, én imádom a karácsony varázsát, mondjon bárki bármit és akárki akármit, számomra csoda ez a pár nap. De a blogom nem erről szól, hanem a gondolataimról így tehát....

....inkább mesélek egy picit. Az előző bejegyzésben írtam arról, hogy milyen a lét alacsony hemoglobinnal. Azóta kaptam fincsi vért, hálásan köszönöm (jelenleg 92 a hemoglobinom, ha valakinek ez bármit is mond).

Sokat gondolkodtam vagy inkább csak tűnődtem valamin mostanában. Szóval mesélek. Az a helyzet, hogy amikor gyenge vagyok és 0-24-ben fáj valamim elég durván, akkor baromi nehezemre esik kedvesnek lenni. Mármint tényleg igyekszem, de olyan morci és negatív tudok lenni olyankor, pedig győzködöm magam, hogy ez egy állapot és jobb lesz. Persze ilyenkor motoszkálnak bennem a kérések, hogy "mikor lesz jobb? meddig?". Régebben jobban kezeltem az ilyen "nagyon rosszul vagyok" szitukat. Kicsit már kezdek belefáradni, de nyilván nem fáradhatok el, mert olyan nincs. Tehát van így, aztán van úgy, hogy megkapom a vért és egyébként is picit jobban érzem magam. Nos, akkor annyira, de annyira más az ÉLET, konkrétan leírhatatlan. Ajándék, az élet ajándék, vigyázz rá! Hm....mindig imádom az életet, vér után meg aztán még csodálatosabb.

Minden könnyebben megy, ha rendben érzek, türelmesebb és kiegyensúlyozottabb vagyok és főként hiszek magamban. Jelzem, egyéb esetben is hiszek magamban, csak néha beszélek butaságokat, azt nem kell komolyan venni. ....és igen, fejben dől el. Kapok tanácsokat, de vannak azért érdekes helyzetek számomra....hogy is mondjam ezt, valaki, aki számomra nem hiteles..., aki nem élt át ilyen vagy hasonló fájdalmakat, gyengeségérzetet....tőle olyan fura hallani azt, hogy így vagy úgy csináljam. Elfogadom, meghallgatom, de rám erőltetni semmit sem lehet, ahhoz túl makacs vagyok, sorry. Elméletben nekem is megy, roppant jól. Hogy gyakorlatban hogy megy? Változó, de annak ellenére, hogy tény, kissé belefáradtam már ebbe a "kórházasdiba" és egyebek, mostanában úgy érzem, hogy a jóra koncentrálok inkább. Nem is tudatosan, eleinte tudatosan tettem, most már észre sem veszem és elfelejtem a rossz dolgokat. Na, nem maximálisan, de nagyrészt. A sikerélmények sokat segítenek és azok vannak illetve, amit még megfigyeltem, zseniális, de amiket leírtam a blogomba, hogy szeretném, vágyom rá, azok elkezdtek megvalósulni. Nagyon durva! Már-már ijesztő, vannak még csodák, úgy tűnik. Elképesztő! Vagy működik a vonzás törvénye. Megjegyzem még mindig Paul a legnagyobb példaképem és motivációm. Egyszer még találkozni fogok vele, tudom, mert rajta van a listán.

Alapvetően más céllal kezdem el blogolni, a kiindulópont a testépítés volt és bebizonyítani, hogy így is képes vagyok akár eljutni egy versenyre. Több testépítővel beszélgetve és az egészségem figyelembe véve, maradt a testépítés hobbi szinten, így jobban is élvezem. Most már  más célja van a blognak. Főleg magam miatt írom, nekem sokat segít, imádom "papírra vetni" a gondolataim és érzéseim. A fő cél persze még titok, de higgyétek el, megcsinálom! Ezt is! Dolgozom rajta!

Visszatérve az előző gondolatmenethez. Az élet tökre könnyű, ha az ember viszonylagos egészséggel bír. Persze lehet ezt sokan másképp látják. De átélve sok mindent, én ezt határozottan ki merem jelenteni. Nem azt mondom, hogy egyébként nem jön nehézség, mert jön, de mindent meg lehet oldani, ha van ereje az embernek fizikailag és lelkileg egyaránt. Azonban ha valaki egészségileg erőtlen, rendben, akkor is megoldható egy-egy "feladat" amit az élet bedob, ez tény, de sokkal nagyobb erőfeszítéssel. Oké, a befektetett energia mindig, minden esetben megtérül, ebben biztos vagyok. Mindenből tanul az ember, hozzáállás kérdése. De lássuk be! Nehezebb! Nos. Ebből az egészből megint mi következik? Mi szerepel a lista élén? Az egészség. Számomra továbbra is gondot okoz az, hogy valóban így éljek. Kicsit csalódtam magamban az elmúlt hetekben - mert nem figyeltem oda magamra eléggé -, és elkezdtem okolni xy-t. De csessze meg...az én felelősségem, senki sem mondta, hogy kinyír, ha ezt vagy azt nem teszem meg. Tehát az én döntésem volt, minden az én felelősségem.

Másik téma, amin agyalok mostanság, hogy mindig szerettem volna megérteni az embereket, de azt hiszem vannak azok a szituációk, amikor már ennek nincs értelme. Megértek sok mindent - úgy gondolom és erről kapok is visszajelzést -, de azt a fene sem érti, hogy miért olyan negatívak sokan. Vajon miért jó az nekik? Mintha keresnék a rosszat, félelmetes. Segítenék! Komolyan. De hogy?! Egyszerűen nem lehet mindenkit megmenteni, hm...és az a helyzet, hogy nem is kell. ...és akkor idevág egy kis okosság, amit a ma reggel olvastam:

"Lehetsz az az ember, aki életével példakép lesz sokaknak. Aki úgy cselekszik, mint ahogyan beszél.
Aki képes másnak csalódást okozni, hogy hű maradhasson önmagához.
Aki minden reggelt, ébredést egy új lehetőségnek lát, és eszerint cselekszik.
Aki tudja, hogy az életében minden érte történik, saját maga hozzájárulásával, s vállalja mindennek a felelősségét.
Aki nem mások megmentésével foglalkozik, hanem naponta törekszik arra, hogy tegnapi önmagához képest jobb emberré váljék.
Aki tudja, hogy ha kapni akar, elsőként adnia kell. Nem másoknak, hanem önmagának. Hiszi, hogy a világ ettől lesz gazdagabb.
Lehetsz az az ember, aki lehetőséget lát az esőben, a szélben, a viharban, és akkor is önfeledt, amikor mások asztal alá bújnak.
Aki tökéletesnek látja ezt a tökéletlen világot, és hiszi, hogy az ő világa a valódi.
Aki képes szeretni csupán magáért a szeretetért, és nem vár viszonzást érte.
Egy ilyen ember valóban az, akinek nem a csillagok irányítják a sorsát, hanem ő irányítja a csillagokat.
Hidd el, Benned van ez a lehetőség..."

Az a helyzet, hogy akármennyire is úgy érzem olykor, hogy nehéz, hogy nem megy és egyéb felejtős gondolatok, akkor is, én boldog vagyok. Alapvetően mindig is az voltam legbelül és úgy vélem ez átsegít bármilyen nehézségen, jöhet bármi, megoldom. Így vagy úgy. Imádom, hogy kedves, pozitív emberek vesznek körül, akiktől tudok tanulni, akik által fejlődöm. Akik nem vittek/visznek előre, hm, őket kizártam és kizárom. Ez az egy életem van. Szeretném magam olyan emberekkel körülvenni, akik megérdemlik a társaságom, akik elfogadják, hogy gyakran tévedek. Én is elfogadom őket, önmagukért, feltétel nélküli szeretettel és ez így gyönyörű, ettől a barátaim, szeretteim. Hibázni fogok, sokszor, amíg élek és nem fogok mindenkinek megfelelni, de...az a helyzet, hogy már nem is szeretnék. Időbe telt míg eljutottam idáig és ezt hálásan köszönöm azoknak, akik erre ráébresztettek.  

Hm, szóval csak a szokásos gondolatokat olvashattátok, de szeretettel írtam Nektek, köszönöm, hogy olvastok!

 34c3bd32d2b549433c5c7635c2f0cada.jpg

Nevergiveupgirl

(Treina)