Helló!

Többször elkezdtem írni az elmúlt héten, de aztán valahogy sosem állt össze egy bejegyzéssé. Meg gondolkodtam raja, hogy túl negatív és túl személyes - bár azt hiszem azon rég túl vagyok :D - túl fenesetudjamilyen'....mert igen, én is tudom, hogy sokszor másképp kéne élnem az életem, reagálnom dolgokra és bizonyos lépéseket megtennem. Nem vagyok tökéletes és senki sincs az én helyzetemben. Kívülről én is remek tanácsokat adok másoknak, sőt még magamnak is. Elmélet és gyakorlat, más. Persze tettem lépéseket annak érdekében, hogy jobb legyen, jobban legyek, egyelőre erről nem szeretnék írni. Idővel megosztom veletek. De minek is magyarázkodom, egyszerűen csak leírom az érzéseim és gondolataim - senki ne vegye magára, általánosítás következik, köszönöm -. Ebből a kis gondolatmenetből is jól látszik, hogy azon aggódtam, megfeleljek mindenkinek. Így vesztettem el önmagam is, ahogy már írtam egy korábbi bejegyzésemben.

Azt is tudom, hogy nem lesz olyan, hogy egyszer majd mindenkinek megfelelek és a maximumot nyújtom az elvárások szerint, mert mindig több kell - azt veszem észre -. Mégis, eddig így próbáltam, ebből adódóan valószínűleg követtem el hibákat. De mi a hiba?! Valaki szerint hiba az, ami a másik számára helyes..., nézőpont és értékrend kérdése -. Tehát egyik ember szerint hibásan teszem, a másik szerint nem - kinek feleljek meg?! A többségnek?! Hm?! Neee, én mindig kilógtam a sorból. -. ....és akkor itt gondolkodtam el, hogy én hol vagyok a képben? Hiszen ÖNMAGAMnak kell megfelelnem. Hogy szerintem mi a helyes döntés? Ez az. Megmondjuk sokaknak a frankót - én is -, hogy mit és hogyan kellene tenni a jövőben vagy kellett volna a múltban, de nem vagyunk empatikusak. Nem képzeljük bele egy kicsit sem magunkat a másik helyzetébe, ez persze képtelenség is teljes mértékben, de valamennyire lehetséges. Ne ítélkezzünk! Milyen jogon tennénk? Oké, emberek vagyunk, előfordul, megtesszük, de talán érdemes erre odafigyelni és elgondolkodni. Nem csak a negatívat meglátni, nem kiragadni egy részletet - azt nagyon szeretjük, én is -, hanem az EGÉSZet átlátni, végigGONDOLNI - az már luxus - és adott esetben a kérdés is hasznos. 

Hogy mit látok? Mostanában, ha "hibázok" az azért történik, mert megfelelési kényszerem van, de valami extrém durván és ha valaki megkérdezni, hogy "de te mit szeretnél? te hogy látod? te mire vágysz", azt nem tudom, még mindig nem tudom, pedig már egy ideje dolgozom ezen a helyzeten. Tény, javultam már így is sokat az elmúlt pár hétben. Hogy miért alakult ki ez egyáltalán, azt hosszasan lehetne fejtegetni és nem vagyok egyedül így ezzel, tudom. Vagy egyéb olyan tulajdonságunkkal, amit nem ismerünk be még magunknak sem, amit nem vállalunk fel, mert ciki. Mert ugye, azt kell mutatni a külvilág felé, hogy "én bizony tökéletes vagyok". Persze mutasd, nincs ezzel baj, csak magad ne csapd be és oldd meg! Hosszú távon nem éri meg becsapni magunkat és minden problémára van megoldás.

Azt mondják, hogy addig míg nem változtatsz nem fáj eléggé. Nem értettem ezzel egyet sokáig, mert baromira fájt mégsem voltam képes változtatni. Mintha lefagytam volna és kész vége, ha belehalok sem megy, hogy lépjek, hogy változtassak. De talán mégis - nem vagyok benne biztos, mert tudok hülye lenni - van az a pont, amikor már az elviselhetetlennél is jobban fáj - ha létezik ilyen - és akkor változtat az ember, egyszerűen képes lesz rá, lehet ez az életösztön része. Mittomén', csak elárulom, hogy nekem már baromira elviselhetetlenül fáj sok minden, amit átélek és tudom, hogy részben csak tennem kéne, hogy másképp legyen. Úgyhogy eljött az a pont, hogy lépéseket tettem - erről ugye később írok -. Szóval csak annyi, hogy mégsem hülyeség ez a mondás. Ha meg annyira hülye vagyok, hogy nem teszek azért, hogy jobb legyen az életem, akkor valóban nincs helyem ezen a világon, mert nem vagyok életképes és te sem. Miért? Nem így van ez az állatvilágban is? A gyengébb elpusztul. Sorry, nincs igazam? Én vagyok a felelős azért, amit magammal teszek. (Megj.: ezért edzek iszonyat fáradtan is, odafigyelve magamra, de ez kell lelkemnek, jót tesz és igen, ehhez "van erőm" - legyen szó akár 10 percről illetve mostanában rákaptam a jógára :o, elképesztő, azt hittem az engem nem vonz, de egész bejön).

Ha már írom ezt a blogot, szépen kérek mindenkit, hogy nézzünk magunkba, mi tökéletesek vagyunk? Mindig, minden helyzetben jól reagálunk? Pff...hát én nagyon nem! Sőt!...Ne bántsuk már egymást, feltételezve, hogy direkt tett ezt vagy azt. Miért vagyunk olyanok - és tisztelet a kivételnek -, hogy egyből a rosszat feltételezzük? Én mondjuk más téren vagyok ilyen, mert a jót feltételezem mindig és a jót várom, sokak szerint túl naiv vagyok emiatt. Ammm, nem hiszem, mert valahogy ez a pozitív paranoiám sok jót vonz az életembe, azt mondom mindig, hogy "szerencsés vagyok", és "minden helyzetből jól jövök ki", mert tényleg mindig jól alakul végül és amikor olyan állapotban vagyok, egyszerűen bekopogtat a segítség, hogy "hello, itt vagyok", általában egy személy formájában, de lehet az egy könyv vagy bármi, ami elém kerül - ezeket észre szoktam venni -. De talán ez nem véletlen és nem vagyok ilyen rohadt nagy mázlista sem, hanem azért történik mindez, mert legbelül, tudatosan vagy nem tudatosan, nem is tudom, de hiszek magamban, és tudom, hogy mindig megtalálom a megoldást mindenre és igen, a jót várom - és azt se felejtsük el, hogy teszek is mindenért, iszonyat sokat -. Még, ha mást is kommunikálok, mert szoktam negatívakat mondani, főleg mostanában, nem tudom szintén miért, de belül, akkor is tudom és érzem, hogy minden rendben lesz, aztán lehet mások is így vannak ezzel, csak nem mondják. Amiben nem vagyok ilyen az az, hogy a lelkemre veszek mindent és egy véleményt is támadásnak élek meg, de keményen. Holott sokszor csak segítő szándékkal mondják. Így sok szituációt félre is értek. Petit is gyakran és szintén szerencsémre, remekül kezeli a helyzeteket. Persze hihetetlen, hogy van valaki, aki megérti min megyek keresztül és mindig tudja mit tegyen, mondjon....és megoldást keres. Imádom, hogy mindig mindenre megkeresi a megoldást. Szeretem.

Az egészségemről (is). Rengeteget teszek a céljaimért, csak közben elfelejtek pihenni. Érzem, hogy ez nem tesz jót, a környezetem is érzi, mert a "vigyázz magadra" mondat naponta többször elhangzik és most nem csak úgy általánosan, hanem aggódóan. El is gondolkodtam, hogy mennyire éri ez meg nekem?! Első helyre kéne pakolnom az egészségem, mert az a leggyengébb terület - úgymond -. De ugyanakkor azt sem szeretném, ha befolyásolna abban, amit már elértem és amit még el szeretnék érni. Ammm...én azért büszke vagyok magamra a céljaim megvalósítása miatt - és egy picit remélem, hogy mások is azok, akik nem mondják, pedig jól esne tőlük, emberke vagyok, nekem is fontos az, hogy elismerjenek és fontosnak érezzem magam, hogy tudjam, van értelme annak, amiért küzdök -. Persze azt is tudom, hogy vannak, akik féltenek, mert ha így folytatom vajon mi lesz a vége? A vége mindig az, hogy vége lesz, az életnek is vége lesz, egyszer mindennek vége lesz, tehát ehhez képest kell átgondolni, hogy míg nincs vége csináljam jól! :)  Ezen kell elgondolkodnom. Nagyon komolyan (értsd: halálosan komolyan) veszem a rám bízott feladatokat, a céljaim, a teljesítményem, de ha az egészségemről van szó, akkor az valahogy nem számít, háttérbe helyezem. Nem normális. Nem értem magam, vagy talán már kezdem megérteni... Mert nem csak magamnak, mostanában inkább másoknak szeretnék megfelelni, ők pedig nem az egészségem nézik, hanem a teljesítményem és a többi vagy fene tudja.

Hosszú távon tudom, hogy másoknak is azzal segítek, ha önmagam helyezem előre - valószínű most ők nem így látják, a siker fontosabb -, mert ha magammal rendben vagyok és magamnak megfelelek, akkor tudok szeretni.... adni, értéket teremteni...és a többi. .... és persze akkor nem veszek mindent támadásnak, akkor nem borulok ki kisebb félreértések miatt. Csak kérlek tudd, hogy, amik kialakultak sok-sok év alatt - ezek a negatív tulajdonságok/szokások -, azok nem fognak egyik napról a másikra megváltozni, nem fogok holnap vagy holnap után egyből "megfelelően" viselkedni minden egyes helyzetben, sőt soha nem fogok, de közelíthetek felé, hogy így legyen. Ha önmagamnál kezdem, az önbecsülésemnél, mert még mindig úgy vélem ez a KULCS.

Én is csak egy lány vagyok, akinek nagyon sok nehézség van az életében, és kérlek, amikor ítélkezel felettem vagy bárki más felett, előtte gondolkozz el! Fordultál már a másikhoz segítségért, akit most megítélsz? Segített már neked vagy másnak? Látod a jót is vagy csak a rosszat a másikban? Hibázott, megbántott? Vajon direkt tette? Szándékos volt? Ha tette is, lehet olyan dolog miatt, amibe te bele sem látsz? Oké, az már az ő baja, hogy nem mondja el. De el tudja mondani egyáltalán? Át tudja adni az érzést, ami benne van? Miért tesz valaki valamit? Ezeken a kérdéseken el szoktál gondolkodni? Vagy csak egyből elkönyveled, bedurcázva/idegesen/haraggal, hogy már megint ezt vagy azt tette a másik ember és bántod, mert hadd fájjon neki még jobban?! Sajnos én sem gondolkodtam el ezeken eddig, vagy nem eléggé. De rájöttem megéri mostantól így hozzáállnom és nem más miatt, magam miatt. Mert így beláthatom én is, hogy nem támad a másik, csak épp ő valamiért úgy látja, úgy érzi magát adott pillanatban, más a nézőpontja és nem veszem magamra, amit mond. Persze megköszönöm és meghallgatom a véleményét, de átgondolom. Amennyiben úgy érzem, hogy jogos, akkor elfogadom szeretettel, hogy segített és nem veszem támadásnak. Ellenkező esetben pedig annyit mondok magamnak, hogy "engedd el!", neki is lehet rossz időszak az életében, és lehet, hogy az az időszak hosszan tart. 

(megj.: Célom, hogy ezeken a "negatív" tulajdonságaimon dolgozzam, amiket leírtam és felismerni még jó pár ilyet, illetve, hogy hogyan kell változtatni. Úgy gondolom ez közelebb fog vinni a céljaim eléréséhez, mert egy kiegyensúlyozott, boldog életem lesz. Köszönöm, hogy hozzájárulsz a felismeréshez ;))

Nevergiveupgirl

(Treina)