Halihó!
Ma picit korábban jöttem, mondjuk ma aztán nem sok említésre méltó történt. Most, miközben írok, azon tűnődöm, hogy jójó, most pötyögök egyet „magamnak”, nektek meg vagy elküldöm, vagy nem.
Ma sokat gondolkodtam, - hát én állandóan azt teszem -. Vajon miért kezdtem el blogot írni? Most mondhatom, hogy azért, hogy motiváljak, de hm, hát én roppantul örülök, ha motiválok bárkit is, de nem emiatt írok, cseppet sem. Úgy érzem, ahhoz nem vagyok MÉG elég hiteles. Mert túl sok mélypontom van. Azért ma is edzettem, az csak segít, bármi történjék is. De erről a végén.
Tegnap volt már a blogolással kapcsolatban egy megállapításom, ha emlékeztek. Ezt még mindig így gondolom és emellett azt is érzem, hogy ez az írás téma, nyilvánosság stb., ez valami belső cucc, hogy „ki szeretnék törni a bezártságból”. Nehéz ezt megmagyarázni. Ha az ember tartósan beteg – többet ezt a kifejezést nem írom le/nem használom -, akkor tényleg lesz egy kis világa, amit kialakít magának, hogy elviselhetőbbé tegye az egészet. Nem tudatos ez. Vagy legalábbis, ha az lenne én kizárt, hogy ezt tenném. Mert nekem nem jön be, na pont ezért is kell tudatosabbnak lennem, hogy ilyen ne forduljon elő. Azt érzem az életben, hogy csapongok össze-vissza és nem találom a helyem. Állandó szervezés az életem, túlgondolom sokszor, ez így van, belátom. Ettől függetlenül nem egyszerű. Akármennyire is annak tűnik kívülről. Mondjuk, ha így látják mások, akkor legalább úgy tűnik, jól csinálom és ez szuper.
Sok minden olyan bizonytalan. Beállnak majd fix dogok, mint az edzés is. Ezekre nekem szükségem van. Utálom, ha nem látom előre a dolgokat/nem én irányítok. Ez van. …váááá és még nekem mondják sokszor, hogy túl spontán vagyok, bár szerintem ez nem függ össze. Meg imádom a spontán dolgokat, ha én találom ki. ;)
Szóval szeretnék motiváló gondolatokat írni, meg azt, hogy minden fantasztikus de azegyszerbiztos’, hogy hazudni nem fogok. Egyik napom ilyen, a másik olyan. Nagyon durván szélsőséges érzelmeket élek meg. Kemény. Nagyon kemény. Persze nem mutatom, mert egyrészt nem szeretem terhelni a környeztem, lehet ezt csöndben is, emelt fővel viselni. Érezni rajtam, persze, de nem állok neki nyafogni – ammm kivéve itt :D -. Meg különben is csak jönne az „ez van” vagy „majd jobb lesz”. Jó, mondjuk most én is ott tartok, hogy „hagyd abba! hagyd abba! hagyd abba!”, ezeket mondogatom magamnak. Meg, hogy minden rendben van. Mert így van. Akadnak nehézségek, izé fájdalmak – aha… -, de majd elmúlik. Én döntök, hogy hogyan reagálok. Tudom, nyugi. Most akkor is földhöz csapkodnék valamit. Na, és?! Holnap majd jobb lesz, meg holnapután is, aztán megint rossz. Ez egyelőre ilyen, amíg nem tudom ezt teljesen jól kontrollálni, hogy mit, hogy élek meg. Rajta vagyok a témán, no para.
Ma nagyon fájt a hasam meg fáj is, tökre kellemetlen volt így utazgatni, dolgozni a HÉV-en. Hjajjj, statisztikát összedobni, mikor ráz a HÉV és alig tudsz mászkálni az egérrel a táblázatokban, hát az mondjuk mókás. Laciban is dolgoztam.
Aztán Árkádban és hazafelé a buszon is. Miután hazaértem, dobtam egy óra szunyát, mert képtelen voltam ébren maradni. Felébredtem éééééés dolgoztam. Most komolyan fura, hogy ki vagyok?! Holnap megyünk Szentesre oktatást tartani – vagy valami hasonló -, tehát nem lesz időm a napi feladatokat elvégezni, így maradt mára. Illetve reggel tudok a buszon/autóban is dolgozni, így, hogy már van netem a laptophoz. Még jó, hogy intéztem tegnap.
Sokszor volt ma olyan gondolatom, hogy „valaki mentseeen meeeg!”, majd jót mosolyogtam, hogy jaaaa mentsem meg magam és csááá. Tényleg bocsi, hogy most kicsit negatív vagy nem tudom milyen vagyok, végül is csak az érzéseim meg tényeket írok le. Lesz még ilyen, ilyenebb és még másmilyen is.
Na, de a célokért akármilyen lelki állapotban tenni kell, tehát edzettem egyet este. Nem volt kedvem kardiózni, így súlyzóztam meg fitballal „játszottam”. Utána jobb kedvem is lett, higgyétek el, nagyon sokat jelent a mozgás, meg nyilván az is, hogy azt csinálja az ember, amiben otthon érzi magát. Számomra a sport biztonságot ad.
Szóval feldobott, jó érzés haladni A CÉL felé és tökremindegy’, hogy most épp jó vagy rossz kedvem van, nem hátra nézek, csak előre. Kellenek a módszerek, amik kirángatnak ebből az izékeségből. Van már ez-az a tarsolyomban, de még keresgélek. Ölellek, köszönöm, hogy ma is elolvastad, megtisztelsz! 
Nevergiveupgirl
(Treina)
